252 millió dollár

Eredményes zsarolás: fizet a FIFA és az UEFA, mint a katonatiszt

A szerződés értelmében a csapatok minden napért, amikor nélkülözni kénytelenek sztárjaikat, futballistánként 4000 eurót kapnak.

2008.01.22 08:03MTI

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Nyonban megállapodott arról, hogy a következő négy évben 252 millió dolláros kompenzációt fizetnek azoknak a kluboknak, amelyek játékosai válogatott tétmérkőzéseken szerepelnek. 

A FIFA összesen 110 millióval - a 2010-es dél-afrikai tornán 40, négy évvel később pedig 70 -, az UEFA pedig 142 millióval - a nyári osztrák-svájci tornán 79 millióval - "engeszteli ki" a klubokat. A szerződés értelmében a csapatok minden napért, amikor nélkülözni kénytelenek sztárjaikat, futballistánként 4000 eurót kapnak. 

Az is eldőlt, hogy a jövőben a válogatottak selejtezőit szombaton és kedden rendezik (az eddigi szombat-szerda ritmus helyett), így a játékosoknak egy nappal több idejük marad a pihenésre a következő bajnoki meccsük előtt. 

Az európai topegyesületeket tömörítő G14 - amely gyakorlatilag egyedül harcolta ki ezeket a reformokat - valamint az európai klubfórum a nyoni találkozó után megszűnik, a két szervezetet az Európai Klubok Szövetsége (ECA) váltja fel. Ebben minden tagország képviselteti magát legalább egy olyan csapattal, amely folyamatos szereplője az európai klubtornáknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.