Felsőoktatás
Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektorjelöltje
A Testnevelési Egyetem szenátusa csütörtökön Mocsai Lajost választotta az intézmény rektorjelöltjének, a pályázatát méltónak találta a posztra.
2014.11.06 17:52MTI
Mocsai Lajos, aki 1978 óta tanít az intézményben, és nevéhez több tucat tudományos cikk és tanulmány fűződik, december 17-től töltheti be hivatalosan a posztot. A jelöltet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere terjeszti fel rektornak.
A megbízást Áder János köztársasági elnök adja majd át Mocsainak, aki Csende Zsolttal szemben nyerte el a jelölést.
Mocsai és Csende egyenként húszperces prezentáció keretén belül mutatta be pályázatát, ezt követően a szenátus tagjainak és a meghívott vendégeknek ugyanennyi idejük volt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel. Az egyetem dolgozói és hallgatói - több százan - az intézményen belül elhelyezett kivetítőkön követték figyelemmel a jelöltek meghallgatását. A rektori jelöltség elnyeréséhez a szenátus többségi szavazataira volt szükség.
Mocsai Lajos 36 éve áll a sporttudományok szolgálatában, edzői sikereinek eléréséhez többek között a sporttudományok terén szerzett tapasztalatait hasznosította. A 2007 óta a TF egyetemi docenseként is dolgozó szakember számos hazai és nemzetközi konferencia visszatérő előadója, valamint a sporttudományok területén több kutatási program résztvevője.
Mocsai Lajos négy olimpián, valamint 11 világ- és Európa-bajnokságon vett részt a férfi és a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. Németországban 2010-ben az Évszázad edzőjévé választották, 1989 és 1998 között a Német Kézilabda Szövetség edzőképző kurzusain vezető tanárként tartott számos előadást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06