Ennyi volt
Videókkal: adiós, Madrid! - Mourinho távozik, irány a Stamford Bridge?
Mind a klub, mind a tréner úgy vélekedett, most jött el az idő, hogy befejezzék az együttműködést.
2013.05.20 21:22MTI
José Mourinho vezetőedző távozik a Real Madrid labdarúgócsapatától - jelentette be Florentino Perez klubelnök. "A Mourinhóval folytatott megbeszélésen megállapodtunk, hogy a szezon végén felbontjuk a szerződést" - mondta hétfő esti sajtótájékoztatóján Perez, aki hozzátette, mind a klub, mind a tréner úgy vélekedett, most jött el az idő, hogy befejezzék az együttműködést.
A sportvezető elárulta, egyetlen szakemberrel sem kötöttek elő-szerződést, illetve nem állapodtak egyelőre meg a jövőre vonatkozóan, továbbá azt is jelezte, hogy ez nem olyan probléma, amit holnapra meg kell oldani. Azt viszont megerősítette Perez, hogy miután közös megegyezéssel megállapodtak Mourinhóval a szerződésének felbontásáról, megkeresték a francia bajnok Paris Saint-Germaint Carlo Ancelotti elérhetőségével kapcsolatban, de hozzátette, az olasz edző nem az egyetlen jelölt a megüresedett posztra.
Mourinho három éve érkezett a királyi gárdához, szerződéséből pedig további három év volt hátra, ugyanis tavaly májusban 2016 nyaráig hosszabbított a királyi gárdánál. Az 50 éves portugál trénert azzal a céllal csábították 2010-ben az Internazionalétól a Realhoz, hogy irányításával a spanyol együttes megnyerje tizedik BEK-, illetve BL-trófeáját.
Ennek érdekében a Mourinho érkezését megelőző évben és azóta összesen 400 millió eurót költöttek a játékoskeret megerősítésére, de a Real Madrid három év alatt mindössze három trófeát nyert: tavalyelőtt a spanyol Király Kupát, 2012-ben pedig a bajnokságot és a spanyol Szuperkupát hódította el. A nemzetközi sajtóban napok óta arról írnak, hogy a Portóval és az Internazionaléval is BL-győztes Mourinho ismét a Chelsea mestere lesz, míg helyét a Realnál Ancelotti veszi át.
Mourinho 2004 és 2007 között dolgozott a londoni alakulatnál és ezalatt minden hazai kupasorozatot - beleértve a bajnokságot is - legalább egyszer megnyert, a BL-ben pedig kétszer négy közé vezette a Kékeket.
Piros lap az Atletico elleni kupadöntőben
Mourinho best of: vicces és kevésbé vicces jelenetek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06