Bajnokok Ligája

Bayern-Barca, Dortmund-Real az elődöntőben

Nem lesznek házi elődöntők a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a tavalyi döntős Bayern München az FC Barcelonával, a Borussia Dortmund pedig a Real Madriddal került össze a négy között.

2013.04.12 13:29MTI

A pénteki, nyoni sorsoláson kiderült, hogy mindkét német csapat hazai pályán játssza az első mérkőzést spanyol riválisa ellen.

A Bayern tavaly a Real Madriddal vívta az eldöntőt, s jutott fináléba, ezúttal viszont a másik spanyol sztárcsapat vár rá. A német bajnokságot már megnyert müncheniek a kieséses szakaszban előbb az Arsenalt, majd - a vártnál sokkal könnyebben - a Juventust ütötték ki. A legutóbb 2011-ben győztes Barcelona szintén eljutott tavaly az elődöntőig, ám a Chelsea-vel szemben alulmaradt. Ezúttal a 16-ban az AC Milant búcsúztatta, a negyeddöntőben pedig a Paris Saint-Germaint, utóbbit csak idegenben lőtt több góllal. A Bayern és a Barcelona a BL-ben legutóbb a 2009-es negyeddöntőben csapott össze egymással, s akkor a katalánok 4-0-ás összesítéssel jutottak tovább.

A másik párharc külön érdekessége, hogy ősszel egy csoportban szerepelt a Dortmund és a Real, s akkor a németek örülhettek: otthon 2-1-re győztek, idegenben pedig 2-2-es döntetlent értek el, s ezzel megnyerték a kvartettet. A kieséses szakaszban a dortmundiak előbb a Sahtar Donyecket, majd a Málagát verték. A spanyolokon úgy jutottak túl, hogy a visszavágó 91. percében még 2-1-es hátrányban voltak. A madridiak a Manchester United elleni rangadót megnyerve, illetve a Galatasayt búcsúztatva meneteltek a négy közé.

Az 1998-as elődöntőben találkozott egymással legutóbb a kieséses szakaszban a Dortmund és a Madrid, s akkor a későbbi győztes Real - a most a Bayernt irányító - Jupp Heynckes vezetésével verte a címvédő BVB-t.

Az első meccsekre április 23-24-én, a visszavágókra pedig április 30-án és május 1-én kerül sor. A döntőt május 25-én, a londoni Wembley Stadionban játsszák.

Az elődöntő programja:

1. mérkőzések:
Április 23., kedd:
Bayern München (német)-FC Barcelona (spanyol) 20.45
Április 24., szerda:
Borussia Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol) 20.45

Visszavágók:
Április 30., kedd:
Real Madrid-Borussia Dortmund 20.45
Május 1., szerda:
FC Barcelona-Bayern München 20.45

Döntő:
Május 25., London, Wembley Stadion

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.