Labdarúgó NB I
Győrben még nem foglalkoznak a bajnoki címmel
Egyelőre még nem foglalkozik a bajnoki címmel Pintér Attila, a labdarúgó OTP Bank Ligában hatpontos előnnyel listavezető Győri ETO FC vezetőedzője.
2013.03.01 14:12MTIA szakember többek között erről is beszélt azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen a klub két új szerzeményét, a szlovák válogatott kapust, Lubos Kamenárt és a grúz csatárt, Giorgi Kvilitaiát mutatta be.
"Nem foglalkozunk azzal, hogy sokan már elkönyvelték, idén az ETO szerzi meg a bajnoki címet. Mindig csak a következő feladatra koncentrálunk, számunkra most a kaposvári meccs sikere a legfontosabb" - nyilatkozta Pintér, aki szerint jó előjelként lehet értékelni, hogy tanítványai kettős győzelemmel és kapott gól nélkül jutottak tovább a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Honvéddal szemben.
A két új szerzeménnyel kapcsolatban elhangzott, Kamenár három és fél éves szerződést írt alá, nagy kihívásnak tartja, hogy azzal a Sasa Stevanoviccsal kell megküzdenie a csapatba kerülésért, aki 2004 óta alapembernek számít Győrben. Kvilitaia 19 éves gólerős csatár, elsősorban a jövő embere lehet. Az ETO a téli átigazolási időszakban összesen öt futballistát igazolt, a pénteken bemutatottakon kívül korábban a magyar válogatott Farkas Balázs, a volt szlovák válogatott Marián Had és a jelenleg is észt kerettag, Tarmo Kink szerződött Győrbe.
Horváth Cs. Attila klubmenedzser elmondta: tavasszal ismét szeretnék megnyerni azt a versenyt, amit az élvonalbeli klubok között a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Sport TV hirdetett meg a leginkább családbarát stadion címért.
Már ennek a jegyében különböző szurkolócsalogató akciókat szerveznek a hat győri bajnoki mérkőzésre, illetve a Magyar Kupa és a Ligakupa találkozókra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06