Ganz Kupa
Színvonalas idénynyitó a kötöttfogású birkózóknál
Élvezetes csatákat hozott a kötöttfogású birkózók idei első viadala a BVSC Tatai úti csarnokában rendezett Ganz Kupán, melyen a 66 kg olimpiai ezüstérmese, Lőrincz Tamás 74 kg-ban verte a hazai mezőnyt.
2013.02.02 18:45MTIStruhács György szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a tavaly őszi országos bajnoksággal ellentétben ezúttal kiváló meccseket látott, s összességében a papírforma érvényesült. A szakvezető a nap legszínvonalasabb mérkőzésének a 96 kg-osok döntőjét említette, melyben a 2009-es világbajnok Kiss Balázs két menetben győzte le Rizmayer Györgyöt.
Lőrincz ezúttal egy kategóriával feljebb is magabiztosan birkózott. Szintén meggyőző teljesítménnyel nyerte Bácsi Péter a 84 kilósok küzdelmét, igaz legnagyobb riválisa, Lőrincz Viktor betegség miatt nem indult.
A 120 kg-os súlycsoportban a tavalyi junior világbajnok Lám Bálint győzött Deák Bárdos Mihály távollétében. A fiatal tehetség a döntőben Nunajev Juszupot verve diadalmaskodott.
Struhács elmondta, hogy a viadal jó támpontot jelent számára az Európa-bajnoki csapat kialakításában, de még vannak nyitott kérdések, melyekre a február végén Szombathelyen sorra kerülő nemzetközi Golden Grand Prix adhat majd választ.
A viadal legnagyobb hiányzója a londoni olimpián 55 kg-ban bronzérmes Módos Péter volt, aki vállműtéte után lábadozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06