Vízilabda

Benedek Tibor az új vízilabda-kapitány

Benedek Tibort választotta a férfi vízilabda-válogatott szakvezetőjévé a sportági szövetség (MVLSZ) elnöksége. Megbízatása négy évre szól.

2013.01.03 15:58MTI

A 15 tagú testület a jelöltek meghallgatása nélkül, a benyújtott pályázatok alapján döntött Benedek javára. A voksolás már az első körben eldőlt.
   
A december 28-ai határidőig hárman adtak be pályázatot: Benedek Tibor, a Debrecenben edzősködő Gyöngyösi András és a Szeged trénere, Vincze Balázs. Az elnökség titkos szavazással döntött az új szakvezetőről, aki jövő csütörtöktől áll munkába.
   
A játékosként háromszoros olimpiai bajnok, 40 esztendős Benedek Tibor Kemény Dénes, az év végén távozott - időközben a szövetség elnökévé választott - kapitány segítőjeként dolgozott 2010 tavaszától, a tavalyi két Világliga-mérkőzésen pedig ideiglenesen megbízott szakvezetőként már egyedül vezette győzelemre a válogatottat a román és az olasz csapat ellen.
   
Az MVLSZ december 17-én írt ki nyilvános pályázatot a posztot 1996 vége óta betöltő Kemény Dénes távozásával megüresedett férfi szövetségi kapitányi tisztségre.
   
A szakvezetőre nagy munka vár: a korábban megszakítás nélkül háromszor is ötkarikás aranyérmes, a tavaly nyári londoni olimpián viszont csak ötödik férfiválogatott idén nyáron már vízbe száll a barcelonai világbajnokságon, és akkorra ütőképes együttest kell formálnia Benedek Tibornak. A csapatépítést szolgálja az ősszel elrajtolt Világliga, amelynek aktuális csoportmeccse ebben a hónapban lesz: a négyes harmadik tagja, az orosz válogatott január 30-án fogadja a magyarokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.