34 ország delegációja már megérkezett
Mezeifutó Eb : a grúzok kivételével már mindenki megjött
A szombat reggel újra megnyílt ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér pénteki kényszerű leállása ellenére 34 ország delegációja már megérkezett a vasárnap Szentendrén megrendezendő mezeifutó Európa-bajnokság résztvevői közül, egyedül a grúzok hiányoznak, de már ők is úton vannak.
2012.12.08 14:18MTIA fejleményekről Christian Milz, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) igazgatója beszélt az esemény szombati sajtótájékoztatóján.
"Miután értesültünk a ferihegyi leállásról, huszonnégy óra alatt gyakorlatilag egy teljesen új Európa-bajnokságot kellett megszerveznünk" - jelentette ki, majd megköszönte azt a szavai szerint fantasztikus együttműködést, amelyet a szervezők részéről az elmúlt egy napban tapasztalt.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség és a szervező bizottság elnök elmondta, hogy a külföldi résztvevők Bécsbe, Pozsonyba, illetve Belgrádba repültek, s onnan buszokkal jutottak el Magyarországra.
"Munkatársaim az elmúlt huszonnégy órát gyakorlatilag végigdolgozták, így plusz munkaerőket nem kellett bevonnunk" - mondta. Az MTI kérdésére elárulta, hogy bár az Eb-re érkezők ideszállításának átszervezése plusz költséget jelentett a szervezőknek, ez komolyabb problémát nem okozott, mivel egyrészt felelősségbiztosítást kötöttek az eseményre, másfelől az európai szövetség is besegített a rendkívüli helyzet megoldásába.
"Az idei esztendő fantasztikus éve volt a magyar atlétikának. Utánpótlás- és felnőtt szinten is sikeresebbek voltunk, mint korábban. Remélem, az Európa-bajnokság méltó befejezése lesz ennek az évnek" - tette hozzá az elnök.
Karel Pilny, a nemzetközi szervezet alelnöke bejelentette: az eseményen 35 ország 539 futója vesz részt, s mindkét részvételi szám új rekord a mezeifutó Európa-bajnokságok történetében. Az Eb-re összesen 1500 akkreditációt állítottak ki, s az eseményről 11 tévécsatorna számol majd be.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára elmondta, hogy a magyar kormány számára is fontos az Eb, ezért 40 millió forinttal járultak hozzá az esemény lebonyolításához. Beszélt arról is, hogy a közelmúltban ezer pedagógust képeztek ki annak érdekében, hogy irányítsák majd az általános iskolákban hamarosan beinduló kölyökatlétika programot, amelytől a sportág hazai utánpótlásbázisának kiszélesítését remélik.
Cseri Miklós, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, a szervező bizottság társelnöke azzal folytatta: azért választották a skanzent a verseny színhelyének, mert a korábbiaktól mindenben teljesen eltérő Európa-bajnokság megrendezését tűzték ki célul.
"A pálya 18-19. századi épületek között, dimbes-dombos terepen vezet, így a versenyzők futás közben Magyarország múltjából és történetéből is ízelítőt kapnak" - fogalmazott az igazgató.
A sajtótájékoztatón néhány versenyző is szót kapott. Henrik Ingebrigtsen, az idei helsinki atlétikai Európa-bajnokság 1500 méteres síkfutó számának norvég győztese, egyben a tavalyi velenjei mezeifutó Eb U23-as aranyérmese elmondta: bár idén sokat betegeskedett, az elmúlt két-három hónapban volt módja erre a versenyre készülni, így jobb formában érzi magát, mint tavaly ilyenkor.
Fionnuala Britton, a női verseny ír címvédője szerint a szentendrei dimbes-dombos pálya nagy kihívás lesz az indulóknak és vasárnap látványos versenyre lehet majd számítani.
A férfiaknál rajthoz áll a háromszoros korosztályos mezei futó Európa-bajnok Bene Barnabás is, aki elismerte, hogy van rajta nyomás, mert nem emlékszik olyan versenyre, ahol ennyien számítottak volna a sikeres szereplésére, mint most.
"Számomra ez olaj a tűzre. Igaz, hogy rossz három évet hagytam magam mögött, de bízom benne, hogy most újra önmagamat adhatom és örömet szerzek azoknak, akik a helyszínen és a tévéképenyők előtt szurkolnak majd nekem" - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06