A mester büszke a Manchester City szezonjára
Mancini: nagyon boldog vagyok, hogy ilyen helyzetbe kerültünk
Rendkívül büszke a Manchester City szezonjára Roberto Mancini vezetőedző, függetlenül attól, hogy labdarúgócsapata megnyeri az angol bajnokságot vagy sem.
2012.05.05 09:59MTI"Még két meccs hiányzik a bajnoki címhez, és a futballban bármi megtörténhet. A játékosaim nagyon keményen dolgoztak, nagyon büszke vagyok rájuk, s ezen sem változtat, hogy miként fejeződik be a szezon" - mondta az olasz tréner.
A Manchester City hétfőn, hazai pályán egygólos győzelmet aratott városi riválisa, az addig listavezető United felett, ezzel utolérte pontszámban, ráadásul jobb gólkülönbségével az élre került.
"Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen helyzetbe kerültünk és megvan a lehetőségünk a bajnoki cím megszerzésére azok után, hogy nyolcpontos hátrányban is voltunk" - tette hozzá Mancini.
A Manchester City 1968 óta első bajnoki címét ünnepelheti, amennyiben hátralévő két mérkőzését megnyeri. Most hétvégén az idény meglepetéscsapata, az ötödik helyen álló Newcastle United otthonában lép pályára, az utolsó körben pedig Buzsáky Ákos együttesét, a bennmaradásért küzdő Queens Park Rangerst fogadja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06