A többiek erőnyerők
Ökölvívó olimpiai selejtező - Vasárnap csak Szellő Imrének kell bokszolnia
Vasárnap délelőtt a sorsolással érdemben is megkezdődött a férfi ökölvívók európai olimpiai selejtező tornája a törökországi Trabzonban.
2012.04.15 12:26MTIMinden egy napot csúszott, mivel pénteken nem tudtak leszállni a repülőgépek a Fekete-tengeri kikötővárosban, akkora köd telepedett a környékre. Emiatt a 44 résztvevő nemzet közül 18 küldöttsége Isztambulban volt kénytelen tölteni a péntek éjszakát - szerencsére a magyarok a szövetség előrelátása folytán már csütörtökön megérkeztek -, így a rajt, és természetesen a sorsolás is szombat helyett vasárnapra maradt.
A magyarok hét súlycsoportban érdekeltek a tízből - hárman már a tavalyi bakui vb-n biztosították londoni repülőjegyüket -, s a csapattól származó értesülés szerint vasárnap egyedül a 81 kilós Szellő Imrének kell bokszolnia, a többiek erőnyerők. Darmos Józsefnek (91 kg) például akkora szerencséje volt, hogy kifogta az egyetlen helyet a 15 fős mezőnyben, amelyért nem kell mérkőzni. A teljes igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a két legerősebb európai boksznemzet, Ukrajna és Oroszország képviselői a legtöbb súlycsoportban már a bakui vb-n biztosították olimpiai szereplésüket.
A magyarok sorsolása:
49 kg (17 induló, 4 kvóta):
A legjobb nyolc közé jutásért: Ungvári István-Patrick Barnes (ír). Ha Ungvári győz, a Vagyim Kirilenka (fehérorosz)-Stefan Caslarov (román) mérkőzés győztesével mérkőzik a kvótáért.
52 kg (16, 3):
A legjobb nyolc közé jutásért Kalucza Norbert - Francisco Torrijos (spanyol). Ha Kalucza győz, a Ronnie Beblik (német)-Severiane Csiladze (grúz) mérkőzés győztesével bokszol a négy közé jutásért.
56 kg (22, 4):
A magyar induló erőnyerő. A nyolc közé jutásért Nagy Krisztián-Magomed Abdulhamidov (azeri) meccs lesz, ha Nagy győz, a Michal Zatorsky (szlovák)-Denis Makarov (német) mérkőzés győztesével bunyózik a négy közé jutásért.
60 kg:
Varga Miklós már olimpikon
64 kg:
Káté Gyula már olimpikon
69 kg (18, 2):
A magyar induló erőnyerő. A nyolc közé jutásért Bacskai Balázs-Dmitrij Kormilin (észt) mérkőzés lesz, aztán Bacskai - ha győz - a Hrajr Matevoszjan (örmény)-Muhnd Bakry (izraeli) meccs győztesével meccsel a négy közé jutásért.
75 kg:
Harcsa Zoltán már olimpikon
81 kg (28, 3):
Szellő Imre a 16 közé jutásért az észt Ainar Karlsonnal bokszol, utána a Daugirdas Semiotas (litván)-Victor Cotiujanschi (moldovai) meccs győztesével találkozik a nyolc közé jutásért.
91 kg (15, 1):
Darmos József erőnyerő, a négy közé jutásért a Thomas McCarthy (ír)-Alem Colpa (bosnyák) mérkőzés győztesével csatázik.
+91 kg (2):
Bernáth István erőnyerő, a nyolc közé jutásért az izraeli Roman Maryanovskival találkozik, s ha győz, a négy közé jutásért az Einar Otto Vallin (svéd)-Mihai Nistor (román) meccs győztesét kapja.
Kapcsolódó írások:
- Asztalitenisz selejtező - Lovas és Pattantyús bejutott a nyolc közé
- Barcelona-győzelem, Real Madrid-siker
- Asztalitenisz selejtező - Zwickl kvótát szerzett a londoni olimpiára
- Öttusa Vk, Százhalombatta - Egy magyar az első tízben
- Csapat vívó-vb - Bronzérmet nyert a férfi párbajtőrcsapat
- Meghalt a pályán összeesett labdarúgó
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06