Marad

Bale hízelgőnek tartja a Barcelona érdeklődését

A Tottenham szélsője jól érzi magát Londonban, nem akar távozni.

2011.11.18 15:09ma.hu

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur játékosáért, Gareth Bale-ért szinte egész Európa sorba áll, de a walesi jól érzi magát a „Sarkantyúsoknál”.

A spanyol bajnokság (La Liga) és a Bajnokok Ligája címvédője régebb óta figyeli Bale teljesítményét a Tottenhamben, ám hivatalos ajánlatot még nem tett a Barcelona a játékosért. A La Liga híreket böngészők egyre többet találkozhatnak olyan írásokkal, melyek arról szólnak, hogy a katalánok komolyan fontolgatják a szélvészgyors Bale szerződtetését.

A Tottenham által 50 millió fontra táskált sztár azonban nem akar távozni, jelenleg jól érzi magát az angol fővárosban, raáadásul érvényes szerződése van 2015-ig.

„Mindig jól esik, ha olyan nagy klubokkal hoznak szóba, mint a Barcelona. Élvezem a focit a Spursnél, többet nem is szeretnék azzal foglalkozni, hogy miket írnak rólam, milyen csapatokkal hoznak szóba” – mondta röviden Bale a Daily Postnak.”

A csapat menedzsere, Harry Redknapp két hete szívműtéten esett át, de segítője – és egyben helyettese – szerint a hétfői, Aston Villa elleni bajnokin már visszatérhet a kispadra.

„Van esély arra, hogy a hétfői, Aston Villa elleni meccsen már ott legyen a csapattal. Nagyon szeretnénk újra a pálya szélén látni, bizakodóak vagyunk” – fogalmazott Joe Jordan.

A mérkőzést a Tottenham otthonában, a White Hart Lane-en rendezik, ezért a labdarúgás fogadási ajánlatokban a „Sarkantyúsok” az esélyesebbek. A forduló előtt a hazaiak az ötödik, a vendégek a nyolcadik pozíciót foglalják el a tabellán.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.