Szétvágtak mindenkit
Vívó Eb - Negyedik a női tőrcsapat
A negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású női tőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.
2011.07.18 20:35MTIA négy közé kerülés jól jött a szakág hazai képviselői számára az olimpiai kvalifikáció szempontjából. A magyarok a hétfői versenyben az első összecsapásukon bravúrt hajtottak végre azzal, hogy legyőzték a lengyeleket, ezzel ugyanis eldőlt, hogy negyediknél rosszabbak nem lehetnek.
A folytatásban aztán kikaptak az oroszoktól, majd a helyosztón a németektől is. Utóbbiak elleni siker sokat érhetett volna a későbbiekben. A bronzmérkőzésen egy darabig a magyarok vezettek, de a németek a közepén fordítottak és jelentősen el is húztak - kilenc tussal is vezettek -, innen pedig már nem volt visszaút. A londoni játékokon a világranglista első négy helyezettje, valamint zónánként további egy-egy csapat vehet majd részt a jövő év márciusában záruló egyéves versenyidőszak eredményei alapján.
Eredmények (az Eb honlapja szerint):
a negyeddöntőben:
Olaszország - Nagy-Britannia 39-34
Németország-Franciaország 36-32
Magyarország-Lengyelország 45-40
Oroszország-Ukrajna 39-27
az elődöntőben:
Olaszország-Németország 45-24
Oroszország-Magyarország 45-22
a 3. helyért:
Németország-Magyarország 45-38
a döntőben: Olaszország-Oroszország 45-43
A végeredmény:
1. Olaszország,
2. Oroszország,
3. Németország,
4. Magyarország
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06