Még egy hetedik hely

Baczkó Bernadett hetedik cselgáncsban

Baczkó Bernadett hetedik lett az 57 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián.

2008.08.11 12:48MTI

A KSI világbajnoki harmadik kiválósága második vigaszági mérkőzésén a francia Barbara Harellel szállt szembe, akit a tavalyi vb-n megvert a négy közé jutásért.

A találkozó páros intéssel indult, aztán előbb a magyart, majd 31 éves, kétszeres Európa-bajnok ellenfelét figyelmeztették, így két jukó állt az eredményjelzőn. Már csak 16 másodperc volt hátra, amikor Harel fejenátfordítást kezdeményezett, Baczkó pedig a tótágasból a vállára esett, ami vazaarit és végül győzelmet ért riválisának.

"A levegőben véletlenül hasba rúgott a francia, utána elnézést is kért érte, én viszont amiatt nem tudtam kifordulni, és a lábamra érkezni. Bár nem fáradt el annyira, amennyire gondoltam, a taktika működött, majd legközelebb legyőzöm őt. Örülök, hogy a hetedik helyen végeztem, bár nem bírtam kihozni magamból a maximumot. Londonra próbálok majd máshogy készülni, ezzel együtt a mostani világranglistás pozícióm alapján reális a végeredmény" - nyilatkozta Baczkó, akit hamarosan elkísértek doppingvizsgálatra.

A magyar küldöttség három nap után két hetedik helynél tart - szombaton a 48 kg-os Csernoviczki Éva jutott el odáig -, a keddi "magyar szünnap" után pedig szerdán Mészáros Anettet (70) szólítják tatamira.

Az MTV online olimpiai TV adása

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.