Megy a lobbi
Borkai: a MOB mindent megtesz a birkózás olimpiai helyéért
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a maga eszközeivel mindent megtesz azért, hogy az ötkarikás programban tartsa a birkózást, a megfelelő helyeken folyamatosan lobbizik érte.
2013.04.22 20:04MTIBorkai Zsolt, a MOB elnöke a veszélybe került sportág ügyéről akkor beszélt, amikor a MOB Médiabizottsága és a Nemzeti Sport szervezésében hétfőn meglátogatta a sportnapilap szerkesztőségét, válaszolt az nso.hu-n az olvasók által feltett kérdésekre, majd interjút adott a lapnak. Borkai Zsolt a tizenhat kiemelt sportág állami finanszírozásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az utolsó simításokat végzik.
"Sok-sok egyeztetésen vagyunk túl, minden érintett sportág vezetőivel, az államtitkársággal leültünk többször, a konszenzus megszületett. Hamarosan a kormány elé tárjuk az elképzeléseket, és bízunk a pozitív elbírálásban" - mondta. A MOB első embere a jövőről szólva kijelentette, hogy most a 2020-as olimpia sikereit igyekeznek megalapozni.
"A mindennapos testnevelés bevezetése az iskolákban, a jól átgondolt és kivitelezett támogatások, az edzői modell mind-mind kiemelten fontos része ennek az alapozó munkának (...) szervezetünk - csakúgy, mint London előtt - mindent megtesz a jó szereplésért" - szögezte le.
Arra az olvasói kérdésre, amely a szerbiai kitérő után ismét magyar színekben készülő kajakos olimpiai bajnokkal, Douchev-Janics Natasával kapcsolatos érzéseire vonatkozott, Borkai Zsolt így válaszolt: "Tényleg meg tudtam bocsátani neki. (...) A véleményemet persze szeretem egyenesen elmondani, de utána, ha úgy alakulnak a dolgok, arra is képes vagyok, hogy másképp lássak, másként értékeljek bizonyos helyzeteket" - mondta a Magyar Olimpiai Bizottság vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06