A 14-18 éves korosztály képviselői
AYOF: megérkezett Sydneybe a magyar csapat
Másfél napi utazás után megérkezett Sydneybe a magyar csapat, amely az Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (AYOF) vesz részt.
2013.01.15 11:00MTIA 14-18 éves korosztály képviselői alkotta együttes vasárnap délután indult Budapestről busszal, majd Bécsből repült tovább a távoli kontinensre, és repülőgépe - magyar idő szerint - kedd reggel landolt Sydneyben, ahol a versenyzők egyetemi kollégiumokban laknak majd a játékok alatt - tudatta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az MTI-vel.
A megnyitó ünnepség szerda délután lesz, de aznap - helyi idő szerint reggel 8 órakor - kajak-kenuban már versenyeket rendeznek. Összesen 1700 fiatal sportoló indul a vasárnap záruló AYOF-on, amely - a hasonló európai rendezvénnyel együtt (EYOF) - az olimpiai mozgalom harmadik számú megméretése a felnőtt olimpia (nyári, téli) és az ifjúsági ötkarikás játékok (nyári, téli) után. A mostani AYOF egyik "előfutárának" is tekinthető a 2017-ben Győrben rendezendő EYOF-nak.
Sydneyben Magyarországot négy sportágban - úszásban, kajak-kenuban, súlyemelésben és triatlonban - összesen 24 versenyző képviseli. A részvétel annak az együttműködési megállapodásnak köszönhető, amelyet Borkai Zsolt, a MOB elnöke tavaly március 22-ént írt alá John Coates-szal, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06