Összefoglaló egyenesen Londonból!

London, 17. nap - Olimpia, én így szeretlek!

Vége hát, a XXX. Nyári Olimpiai Játékok befejeződtek. Kinek sikerekkel, kinek kudarcokkal és drámákkal, de egy biztos: örök emlékkel. De mielőtt bezárt a bazár, még volt egy utolsó napunk, ami minden volt, csak unalmas nem. De hát melyik nap volt az Londonban?

2012.08.13 01:06kisener, ma.hu, London
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

A vasárnapi napon mindent átéltünk, láttunk és érzékeltünk, ami egy jó Olimpiához kellhet. Például önzetlen és figyelmes önkéntesek. Akik kérés nélkül repülnek és hozzák a ragasztót, ha a magyar drukker zászlaja a szélben nem maradna egy helyen, ők jönnek és rögzítik. Az egész londoni ötkarikás játékok legnagyobb és leginkább szeretetre méltó emberei ők, akiket tényleg sajnál itt hagyni az ember.

Az utolsó napon láttunk apát kezében fogva törött lábú gyermekét, hogy az le ne maradjon a női öttusa döntőről és egy újabb brit éremről. Szívszorító élmény volt látni. Kaptunk drámát is, az egyik öttusázó lovast készült épp lova ledobni, de mindezt éppen akadályugrás közben. A sportoló eszméletlen lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve kapaszkodott lovába, már fejjel lefelé, de úgy, hogy az akadályt mindketten vették! Csak ezt követően esett le, majd két másodperccel később már folytatta is a versenyzést.

Fotó: ma.hu

Könnyeztünk egy sort akkor is, amikor a versenyt követő tiszteletkör során az egyiptomi hölgy kisgyermekével a kezében jelent meg. Esküszöm, ennyi könnyet én a Micsoda Nő és a Bakancslista alatt együtt nem hullajtottam, mint ebben a két és fél hétben, az Olimpia totálisan szentimentálissá teszi az embert.

Aztán megkaptuk a szokásos emberfeletti brit örömujjongást is, midőn a hazaiak öttusázója a második helyre kapaszkodott fel a végelszámolásnál. Mondanunk sem kell, hősként, győztesként ünnepelte a hazai tábor - persze nem meglepő, a 153. helyezettjükkel is ezt teszik! Ríszpekt "tímdzsíbi"! 

Fotó: ma.hu

Izgultunk ma is magyarokért - mint minden nap az Olimpián. Férfi kéziseink a negyedik helyen végeztek, és mielőtt fanyalognánk az elveszített elődöntő és helyosztó miatt, emberek, ébresztő! A világ negyedik legjobb kézilabda válogatottja a miénk!

Férfi pólósaink ötödik hellyel búcsúztatták az Olimpiát és zártak le egy olyan korszakot, mely szinte páratlan a sporttörténelemben. A legnagyobb királyok ők, akiket egy meccsen le lehet győzni, de padlóra küldeni, és az elmúlt tizenkét évet elvenni, soha! Köszönjük, Kemény Dénes és csapata az elmúlt több mint egy évtizedet, sikerekkel, kudarcokkal, örömmel és bánattal együtt.

Szorítottunk aztán öttusázóinkért is, Kovács Sarolta a vívást rontotta el, majd olimpiai csúcsot úszott, de mivel a lovaglás rémesen sikerült, nem kerülhetett éremközelbe. Sokáig reménykedtünk Tóth Adrienn pontszerző helyében, vívás és úszás után vezetett, de az a fránya lovaglás rajta is kifogott. Kalapemelés azonban előttük is, akárcsak minden magyar sportoló előtt: ne feledjük, a világ hét milliárd embere közül lettek adott esetben negyedikek, hetedikek, vagy éppen negyvenedikek. Szép volt fiúk, lányok.

Az Olimpia ugyanakkor számunkra egy további tanulsággal is szolgált: láttuk Phelpset sporttörténelmet írni, Boltot leiskolázni a mezőnyt, Federert győzni, majd veszíteni, Kobe Bryantet és LeBron Jamest zsákolni, Hope Solot bravúrokat bemutatni.

DE! Egyik sem érhet fel Gyurta Dani világcsúcsával és elhunyt versenytársára való emlékezésével, Kozák Danuta könnyeivel, Joó Abigél önfeláldozó versenyzésével, Horváth Mariann és Gundi közvetítésével, Cseh Laci talpraállásával, Risztov Évi feltámadásával, Csaszi góljaival és Szecska, Nándi, vagy Mikler Roli védéseivel, egy közös képpel Pars Krisztiánnal, egy Berki Krisztián mosollyal, Janics Natasa kétségbeesett és minket is könnyekig ható szomorúságával. És persze a sort végtelenségig folytathatnánk, szinte az összes magyar sportolóval. Nekünk Ti vagytok a legnagyobbak. Ahogy a nóta is mondja: "mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk!"

Könnyekig ható és a nemzetközi sportvilágot is meghökkentő volt a magyar szurkolók jelenléte és drukkolása az Olimpián. Eton Dorneyban magyarul tanultak az önkéntesek, a Copper Box Arena beleremegett, amikor Mocsai Lajosék játszottak a csarnokban, a Water Polo Arena a "ria-ria-Hungáriától" volt hangos, nem volt olyan magyar érdekeltségű esemény, ahol ne tűntek volna fel a piros-fehér-zöld zászlók. Szép volt fiúk, és lányok, Nektek is. Oly sokszor írtuk már, de sosem elég ismételni: "aki ugrál büszke magyar, hej, hej!"

És persze azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy a helyszínen drukkoljanak a magyaroknak, de otthon televízión, rádión vagy interneten keresztül szurkoltak sportolóinkért, és küldték tucatszámra az sms-eket, a közösségi oldal bejegyzéseket. Hiszem, hogy minden magyar ember tiszta szívből tudott örülni a sikereknek, és együtt bánkódni, bosszankodni a vereségekért, Budapesttől kezdve Kalotaszentkirályon és Dunaszerdahelyen át Diósgyőrig és Pécsig, határon innen és túl. 

A csodás Olimpiai Játékokért köszönet és abszolút ríszpekt a szervezőknek (annyira pöpec volt minden, hogy hihetetlen, se közlekedési káosz, se sorban állás, a beléptetésnél pörgött minden, mint az oktatófilm, a létesítmények és az Olimpiai Park, eszméletlen).

Köszönet a sportolóknak és drukkereiknek nemzeti hovatartozás nélkül, fergeteges versenyek és hangulat mindenhol. Azért az a magyar kilencedik hely az éremtáblázaton kifejezhetetlenül fantasztikus, nagyon büszkék vagyunk, a kilencedik legeredményesebb ország a több mint kétszáz résztvevő nemzet közül, el sem hiszem!

Köszönet a mindig lelkes, segítőkész, mosolygós és abszolút önzetlen önkénteseknek, akik 70 ezren vettek részt a Játékokon, ingyen, akár naphosszat állva a napon, csak hogy elmondhassák, a metróállomás jobbra van, a következő esemény kilenckor kezdődik, vagy csak annyit: "viszlát, magyarok!" És mindezt mosolyogva, boldogan, századszor is! Van mit tanulnunk tőlük. Ugyanez igaz a katonákra, biztonságiakra is, barátságosan, kedvesen is megy ez!

És végül, de messze nem utolsó sorban, köszönöm Neked ezt a 18 napot! Hogy a távolból is kitartottál, hogy türelmes voltál, hogy otthonról támogattad és követted, ahogy gyermekkori álmom beteljesül! Nélküled nem lehetett volna ennyire jó, ennyire álomszerű, ennyire "epic", ennyire felfoghatatlanul Olimpiás! Mint ahogy a 100%-ig tökéletes Olimpiához már csak egyedül a Te és gyermekünk jelenléte hiányzott. Rióban már együtt! Nekem Te vagy a legnagyobb Olimpiai Bajnok! Köszönöm!

A XXX. Nyári Olimpiai Játékok ezennel befejeződtek. Az Olimpia nagy családja, ha pihenőre nem is, de a háttérbe vonul. De ugye azt azért tudja mindenki, hogy Rióig már csak 1454-et kell aludni?!    

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.