London 2012
Gyurta a legjobb idővel elődöntős 200 m mellen, Molnár huszadik
Gyurta Dániel a legjobb idővel jutott a 200 méteres mellúszás elődöntőjébe a londoni olimpián, Molnár Ákos pedig a 20. helyen zárt.
2012.07.31 13:10MTIA 100-on negyedik Gyurta, a szám kétszeres világbajnoka a harmadik futamban indult, és rendkívül magabiztos versenyzéssel, végig vezetve 2:08.71-es idővel diadalmaskodott.
"Nagyon jólesett az úszás, 2:09 körüli időre számítottam, még ennél is jobb lett - nyilatkozott az MTI-nek Gyurta. - Főleg saját magamnak kellett a futamgyőzelem, s minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Rendben volt az erőbeosztásom is, a végén tudatosan vettem vissza a temóból. Este szeretnék egyéni csúcsot úszni."
Ezt követően Molnár Ákos lépett rajtkőre, s 2:12.41 perccel hetedik lett.
Gyurta legnagyobb ellenfele, a címvédő japán Kitadzsima Koszuke 2:09.43-as idővel került az elődöntőbe, amelyet magyar idő szerint 21:20-kor rendeznek.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06