Kiderült, melyik alkalmazottal lépett félre Arnie
Már nem titok többé: Íme, ő Schwarzenegger szeretője!
Eleinte titokban akarták tartani, de végül mégiscsak a sajtó tudomására jutott, hogy ki volt az a háztartási alkalmazott, akivel Schwarzenegger félrelépett 10 éve és aki miatt most véget ért a házassága.
Tényleg hasonlít Schwarzeneggerre a fiúcska?
Eredetileg a gyermek érdekében titkolni akarták, de az itt-ott elszórt információk alapján nem volt nehéz kideríteni, ki volt az a háztartási alkalmazott, akivel Arnold Schwarzenegger tíz évvel ezelőtt megcsalta a feleségét. A félrelépést a volt kaliforniai kormányzó csak néhány hete vallotta be nejének, Maria Shrivernek, akit nem hatott meg, hogy már régen történt az eset, azonnal kiadta az útját hűtlen urának.
A szeretőről eddig csak azt lehetett tudni, hogy 20 éven át szolgált a családnál, és év elején vonult nyugdíjba - de vajon hány olyan alkalmazottja volt a színésznek, akire illik ez a leírás, nőből van, és még szült is nagyjából 10 éve? Nem csoda, ha a sajtó villámgyorsan az asszony nyomára bukkant és leleplezte őt.
Mildred Baena négy gyermeket nevel: Schwarzenegger fián kívül másik két fia és egy lánya is van, akiknek állítólag tényleg az akkori férje a biológiai apjuk. A kisfiú születési anyakönyvében is Rogelio Baena szerepel az "apa" rovatban, és talán soha nem is derült volna ki a tiltott viszony, ha Arnie-ban nem szólal meg a lelkiismeret és nem vall be mindent a feleségének.
Az 50 éves asszony heti 1200 dollárt kapott házvezetőként, januárban pedig egy igen barátságos "végkielégítéssel" távozott a házból. A Terminátor csak ezt követően vallott színt a sok évvel ezelőtti kalandról.
Érdekesség, hogy miközben eddig 10 évesnek mondták a fiúcska korát, újabb hírek szerint lehet, hogy valójában a történet még régebbre nyúlik vissza: a gyermek a legfrissebb jelentések szerint már 14 éves. Márpedig ha ez igaz, akkor az újabb tőrdöfés a már így is megsebzett Maria Shrivernek: a házaspár legkisebb fia 13 éves - vagyis szinte egyidőben volt terhes a két nő!
Schwarzeneggernek négy törvényes gyermeke van: Katherine (21 év), Christina (19), Patrick (17) és Christopher (13). A botrány kirobbanásakor azt nyilatkozta, megérti és megérdemli az iránta érzett dühöt és csalódást minden barátja és családtagja részéről.
A spanyol származású Mildred egy Los Angelestől több órányira lévő városban él négy gyermekével egy 4 szobás, medencés házban. A fiáról az internetre feltöltött fotókhoz a legtöbben olyan megjegyzéseket írtak: "Szakasztott az apja!"
Kapcsolódó írások:
- Kiderült: Zabigyerek miatt válnak Schwarzeneggerék!
- Válni készülnek? Különköltözött Arnold Schwarzenegger és felesége
- Arnold Schwarzenegger az EU elnökségére pályázik?
- Végre! Schwarzie visszatér a filmvilágba!
- Medvegyev és Schwarzenegger a Twitteren bratyizik
- Drogbotrányba keveredett Schwarzenegger!
- Botrány: Schwarzenegger egy nyuszilánnyal hetyegett?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06