Folytatódik a Popkirály kezelőorvosának pere
Megrázó: mégis bemutatják Michael Jackson boncolásának képeit
A védelem szerint felesleges bemutatni a boncolásról készült megrázó fotókat, a bíróság azonban jóváhagyta a vád által beterjesztett kérelmet, hogy bizonyíthassák, az orvos felelős a sztár haláláért.
Eladó Michael Jackson keze és lába: Itt a Broken Heart Stone
A védelem kérésének megfelelően eddig úgy nézett ki, hogy a Los Angeles-i esküdtszék elé nem kerülnek azok a képek, amelyek Michael Jackson boncolása közben készültek, ám meglepő módon a popsztár kezelőorvosa elleni per csütörtöki tárgyalásán Michael Pastor bíró felülbírálta korábbi döntését és engedélyezte a fotók bemutatását.
Sőt, a bizonyítékok közé valószínűleg bekerül néhány olyan videóbejátszás is, amelyen a tragikus halált halt popcsillag utolsó turnéjának próbái láthatók. A vád ezzel azt szeretné bizonyítani, hogy Michael Jackson egyértelműen jó egészségben volt, halálát a gyógyszer-túladagolás okozta.
Az ügyvédek azonban arra építik a halál okozásával vádolt orvos, Conrad Murray védelmi stratégiáját, hogy szerintük Jacko 2009 júniusában ugyanolyan legyengült és fáradt volt, mint ahogyan az a megelőző hónapokban látható volt több, a sajtóban is megjelent fotón, ráadásul lelkileg is megviselték az ellene folyó perek és a magasra rúgó adósságai.
A védelem szerint emiatt ő maga vett be a kelleténél többet az amúgy is igen erős, és csak klinikai környezetben alkalmazható, Propofol nevű altatószerből.
A május 9-én folytatódó eljárás során bemutatásra kerülő képek ellen a védelem azért is tiltakozott, mert megítélésük szerint ezek drasztikusak és megrázóak, Pastor bíró szerint viszont erről egyáltalán nincs szó.
Kapcsolódó írások:
- Jackson "árnyékában" focizik Gera és csapata
- Elhalasztották Michael Jackson orvosának tárgyalását
- Jacko rettegett: végül hambit süt majd a McDonald's-ban
- Kalapács alá kerül Jacko meghasadt szíve
- A vád Jacko orvosa ellen: gondatlanságból elkövetett emberölés!
- Elhalasztották Jackson boncolását, bizonytalan időre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06