Tengerkék szemek és benga pofonok
Galéria - A ma születésnaposa: Terence Hill
A ma.hu minden nap kiválaszt egy hírességet, aki aznap ünnepli születésnapját, így lesz ő "A MA születésnaposa". A választás ezúttal Terence Hillre, a nagy bunyósra esett.
72 éves lett a kékszemű bunyós, Terence Hill
Mond az a név a legfanatikusabb rajongókon kívül bárkinek is bármit, hogy Mario Girotti? És ha azt mondjuk: Terence Hill? A két név ugyanazt a személyt takarja, és bármily hihetetlen, a nőcsábász bunyós ma nem kevesebb, mint 72 gyertyát fog elfújni a születésnapi tortáján!
Már-már a döbbenet határát súrolja, ha belegondolunk, hogy a különböző tévécsatornákon mai napig nagy sikerrel vetített, humorral alaposan megfűszerezett bunyós filmek némelyike több mint 40 évvel ezelőtt készült, de népszerűségük mit sem veszített az első bemutatás óta.
A német és olasz szülőktől született Mario a gyermeki éveket a németországi Drezda mellett töltötte – többek közt a II. világháborút is itt vészelte át –, csak 12 éves korában, 1951-ben költöztek Olaszországba, miután Dino Risi filmrendező felfigyelt a fiatal kölyökre.
Több mint két tucat epizódszerep után 1964-től újra Németországban kötött ki, hogy akció- és westernfilmekben játsszon szerepeket.
A Karl May-történetek sikeresnek bizonyultak, de igazi áttörést nem hoztak, így elfogadta az Olaszországból érkező felkérést: 1967-ben az Isten megbocsát, én nem című filmben egy jelenetben bukkant fel egy nálánál már akkor is kétszer nagyobb színész, Carlo Pedersoli mellett.
A nagydarab vízilabdás fickó később feladta a versenyszerűen űzött sportot, és az ebben a filmben nyújtott alakításuk belépő volt a világhír kapuján, már csak egy könnyen megjegyezhető név kellett mindkettejüknek, így „született meg” a Bud Spencer – Terence Hill kettős.
A következő csaknem 30 évről mit is lehetne mondani? Miközben Bud Spencer a mogorva medvét játszotta, Terence Hill – nem kis mértékben a tengerkék szemeinek köszönhetően – sorra csábította el a fehérnépet lehengerlő stílusával, de amikor rosszfiúkkal akadtak össze, akkor mindkettejük kezéből csak úgy repkedtek a pofonok.
Valahogy mégsem akciószínészként híresültek el: ezekben a bunyókban mindig több hangsúly volt a humoron, mint az agresszión. Hogy csak néhányat említsünk abból a 30 évnyi termésből: Az ördög jobb és bal keze I-II., Különben dühbe jövünk, …és megint dühbe jövünk, Kincs, ami nincs, Nincs kettő négy nélkül.
Terence Hill persze önállóan is forgatott, a legismertebb szerepeit az úgynevezett spagetti-westernekben nyújtotta, személyes kedvence a Henry Fondával közösen forgatott Nevem senki című film volt. Ebben a moziban a legnagyobbakkal dolgozhatott együtt, Sergio Leone segítette a rendezőként is szárnypróbálgató színészt, a zenét pedig a westernfilmek koronázatlan zeneszerző-királya, Ennio Morricone szerezte.
Az 1990-ben forgatott Lucky Luke című film szakmailag a szokott sikert hozta, magánéletileg viszont élete legnagyobb tragédiáját: a forgatás idején egy autóbalesetben elveszítette a vele Új-Mexikóba utazó fogadott fiát. A depresszió legyűrte Hillt, de 2000-ben túljutott a válságon és újra visszatért a képernyőre, ezúttal már mint sorozatszínész.
A Don Matteo napjainkig az egyik legnépszerűbb és persze legismertebb olasz sorozat. Terence Hill tavaly életműdíjat kapott Olaszországban.
Isten éltesse a 72 éves színészt!
Még több hír a születésnaposról!