Nem tudja abbahagyni a mosolygást a tinisztár
Sztárparádé: Díjeső hullott Justin Bieberre
Négy díjat nyert el Justin Bieber az American Music Awards vasárnap esti díjátadó ceremóniáján.
Íme, az MTV American Music Awards díjazottjai
"Nem tudom abbahagyni a mosolygást, ez bámulatos" - örvendezett a tinédzsersztár, aki minden nevezését díjra váltotta.
A 16 esztendős kanadai énekesé lett az est legfontosabb trófeája, az év előadóművészének járó elismerés, de a rajongók szavazatai alapján a kedvenc férfi pop/rock énekes, My World 2.0 című lemezével pedig a kedvenc album díját is átvehette, emellett a legátütőbb hatású énekesnek is őt választották.
A tinédzser lányok ideálja olyan neveket utasított maga mögé, mint Eminem vagy Usher.
"Egyszerűen nem tudom, hogy lehetséges ez, hiszen három éves korom óta éneklem Eminem számait, Usher pedig a mentorom" - szerénykedett Bieber a színpadon.
Az amerikai könnyűzenei díjátadón a Los Angeles-i Nokia Színházban a távol lévő Lady Gaga nyerte a pop/rock kategória énekesnői díját, az együttesek közül pedig ebben a műfajban a Black Eyed Peas győzött.
Usher a soul/R&B előadók közül lett az amerikaiak kedvenc férfi énekese, lemeze, a Raymond vs Raymond pedig a legkedveltebb album. A műfaj női kedvenceként Rihanna léphetett színpadra.
Eminem - aki szokása szerint nem jelent meg az átadó ceremónián, mert nem kedveli az ilyesmit - a rap/hiphop mezőnyben győzedelmeskedett énekesként és Recovery című lemezével is. A country műfajban idén Brad Paisley tetszett legjobban a közönségnek a férfi énekesek közül, míg a nőknél Taylor Swift vitte el a pálmát.
Shakira a latin zenei kategória kedvenc előadójának díját kapta a háromórás ceremónia során.
Justin Bieber memoárt ír 16 évesen
Kapcsolódó írások:
- Színpadra lép Justin Bieber is
- Képek - Zavart kamasz lesz Justin Bieber-ből
- Lady Gagát megelőzve Justin Bieber klipje lett a legnézettebb YouTube-videó
- Képek - Kitalálja, mit venne első dollármilliójából Justin, a tinisztár?
- Megdöbbentő: Halálos fenyegetéseket kap Kim, mióta találkozott Bieber-rel!
- Fotók! A tizenhárom évvel idősebb bombázó Justin Bieber barátnője?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06