Eszes Szabolcs nemet mondott a világsztárnak
Nem kellett Angelina Jolie a magyar vámpírnak!
Az Angelina Jolie érkezését megelőző hetekben mindenki lázban égett, ekkora világsztár ritkán horgonyoz le ilyen hosszú időre hazánkban, de van, aki mégsem esett tőle hasra.
Nézze meg: Angelina Jolie első budapesti forgatási napja a Rózsák terén
Robert Pattinson hasonmásaként tűnt fel a film világában Eszes Szabolcs, aki a vámpírfiút a Bel Ami című új filmjének budapesti forgatásán helyettesítette.
Érthető hát, ha az ifjú tehetségre a szintén hazánkban forgató Angelina Jolie is szemet vetett, és az egyelőre cím nélküli romantikus háborús filmjében egy kisebb szerepet ajánlott fel neki - írta meg a Napi Ász.
Szabolcs azonban visszautasította a Lara Croftként világhírnévre szert tett színésznő menedzsmentjének felkérését, ráadásul mint bevallotta, nem is bánta meg ezt a lépését.
Nem nehéz elképzelni, hány színész örülne, ha Angelina filmjében mutatkozhatna be, ez óriási ugródeszka lehet bármelyik sztárnak, főleg úgy, hogy a jelenetben egy párként kellene feltűnnie egy olyan színésznővel, aki az életben is a párja, ám Eszes Szabolcs számára ez sem bírt kellő vonzerővel.

Persze szó sincs arról, hogy a fiatal színész túl válogatós lenne, mindössze azért utasította vissza a felkérést, mert egy színházi munkájával ütközött volna - árulta el a Napi Ásznak.
Azért azt hozzátette, hogy biztosan élvezte volna a forgatást, ám bízik abban, hogy nem ez volt az utolsó lehetősége, a jövőben is megtalálja őt a szerencse és kap még hasonló felkéréseket.
James Cameron Angelina Jolie-ban látja az új Cleopátrát
Kapcsolódó írások:
- James Cameron Angelina Jolie-ban látja az új Kleopátrát
- Mégis beengedik Angelinát Boszniába
- Képek - Verekednek, káromkodnak, isznak Angelina gyerekei?!
- Angelina Jolie-t eltiltották a forgatástól
- Videóval: Bikicsunáj Angelia Jolie-val indulna a világhír felé!
- Képek - Már begyűjtötte a meztelen magyar pasikat Angelina
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06