John Travolta hibás a fia halálában?
Képek: Miért várt Travolta 3 órát a segélyhívással?
Kipakolt a sajtónak Tarino Lightbourne, aki jelen volt John Travolta fiának tragikus halálakor. A mentőst korábban zsarolással vádolták meg.
Így volt teljes John Travolta családja
Tarino Lightbourne csaknem egy hónapot ült börtönben, miután John Travolta zsarolással vádolta meg a mentőst. A férfi azt követően került kapcsolatba a sztárral, hogy annak fia tavaly januárban a szilveszteri üdüléskor váratlanul rosszul lett és meghalt.
A Bahama-szigeteken szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozót később zsarolással vádolták meg, ám most azzal állt a sajtó elé, hogy valójában ő volt az igazi áldozat, és az ő hallgatását próbálták megvásárolni.
„Természetesen nagyon sajnálom, hogy John Travolta elvesztette a fiát, és mindig is nagy rajongója voltam” - mesélte a 48 éves férfi. „De az igazi áldozat én vagyok, nem John Travolta.” - tette hozzá. Lightbourne-t az állítása szerinti jogtalan büntetés tönkretette, és a munkájában is kárt okozott.
Az egy hónapos börtön után az újabb vizsgálattól már eltekintettek Travoltáék, így a zsarolási ügy annyiban maradt. Az ügyész szerint akkor nem akartak már ezzel foglalkozni a megrázkódtatás és fájdalom közepette, csak szerették volna már maguk mögött hagyni a tragédiát.
Lightbourne azonban másfél évvel az eset után úgy döntött, szeretné visszaszerezni a méltóságát és tisztázni magát, ezért néhány érdekes kérdést tett fel, bizonyítandó, hogy talán nem minden úgy történt, ahogyan az a hivatalos közleményekben szerepelt.

Az összeesküvés-elmélet egyik eleme például, hogy a mentős szerint Travolta órákon keresztül hazudott a fia haláláról. Amikor ugyanis a helyszínre érkeztek, és rátaláltak a fürdőszobában a 15 éves, születése óta autista fiú holttestére, Jett szeme „fix és kitágult volt, a füle, az orra és a szája körül megszáradtak a vérfoltok és a test már a hullamerevség állapotánál tartott. Ez általában mintegy három órával a halál után következik be.” – mesélte Tarino Lightbourne.
A férfi azt feltételezi, hogy a fiúnak rohama volt, és bár otthon folyamatos orvosi felügyelet alatt állt, az újévi Bahama-szigeteki kiruccanáson lazult az állandó figyelem.
Később a segélyhívás nyomán helyszínre érkező egészségügyi személyzet több tagjával is beszélt, és megerősödött benne a gyanú, hogy valami nincs rendben, mivel többen céloztak rá, hogy pénzt kapnának, ha nem mondják el, mit láttak.
Az eset utólagos felderítését nehezíti, hogy bár Jett testét felboncolták, a részleteket nem közölték, később pedig a szülők elhamvasztották gyermekük holttestét.
Travolta és felesége, Kelly Preston egyelőre nem beszélnek az esetről, de az már biztos, hogy túljutottak az első megrázkódtatáson és májusra várják következő gyermeküket.
Férfiakkal csalja feleségét John Travolta?
Kapcsolódó írások:
- Megtörtént a csoda: Travoltáéknak fiuk lesz!
- Travoltának halott fia üzenget
- A tragédia után ikreket vár Travolta és a felesége?
- Igaz! Gyermeket vár John Travolta és Kelly Preston
- Képek: Fiuk meghalt - Travolta és neje újra babázna!
- Fotók- Gondolta volna? Travolta retteg a kopaszodástól!
- Képekben: Felbukkantak a tragédia sújtotta Travoltáék
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06