James Cameron már dolgozik az új terveken
Jön az új Titanic és az Avatar!
Két folyatást készít az Avatarhoz James Cameron. A kanadai filmrendező a Le Figarónak adott interjújában számolt be terveiről.
2010.09.02 06:29MTIA francia napilap szerdai számában James Cameron arról beszélt, hogy 2012-ben előrukkol a Titanic háromdimenziós felújításával, de közben az Avatar-munkát sem hagyja félbe. Már az év végére, esetleg a jövő év elejére szeretné befejezni az Avatar-regényt, és folyamatosan készíti a sci-fi folytatásaihoz a feljegyzéseket és vázlatokat.
Az új részek forgatókönyvébe azonban még nem vágott bele - mondta -, és egyelőre nem is tudja, mikor kezd majd hozzá.

A forradalmian új háromdimenziós technikával forgatott Avatar című film a tavalyi év hatalmas kasszasikere lett, ami csak észak-amerikai mozis forgalmazásával több mint 750 millió dolláros bevételt hozott. Ezzel túlszárnyalta az 1997-ben bemutatott Titanic sikerét is.
A produkció a távoli jövőben az idegen Pandora bolygón játszódik, amelynek kincset érő ásványát egy földi bányavállalat akarja kitermelni az ott élő Na'vi népet félresöpörve.
Cameron a filmhez látványos fantáziavilágot teremtett, amit - korábbi nyilatkozatai szerint - a történet folytatásaiban még alaposabban ki szeretne bontani.
Öngyilkosságba űz az Avatar-szindróma?
Kapcsolódó írások:
- James Cameron a víz alatt ünnepelte születésnapját
- Hat hete ömlik az olaj: nem kér James Cameron segítségéből a BP
- James Cameron tudósokkal ötletelt az olajkút elzárásáról
- Saját rekordját is megdöntötte James Cameron!
- James Cameron és volt neje vezeti az Oscar-jelöléseket
- James Cameron csillagot kapott a hírességek sétányán!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06