Dopeman: A családi életem kudarc!

Sztárparádé a Sztárportréban!

Valódi sztárparádét hallhatunk a Sztárportré adásában: Janicsák István, Dopeman, Dolák-Saly Róbert és Müller Péter "Sziámi" arról mesélnek, hogyan kell megélni a dolgokat, hogy boldogok legyünk az életben.

2010.08.26 15:29Sztárportré
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Elég nagy hülyéskedő vagyok - kezdte a történetet Janicsák István, a 80-as évek végén legendás hírű Z'Zi Labor frontembere. - Apám is ilyen volt, tőle örököltem. Sportoló volt, focista. Több mint négy évig volt hadifogságban. Úgy jött haza, hogy soha nem szidott senkit. A hadifogságról is nagyon vicces dolgokat tudott mesélni.

Én abban nőttem fel, hogy anyám egy tragika volt, apám pedig egy nagyon könnyed, mindent viccesen vevő pasi. Én gyerekkoromban - akkor még nem dőlt el, hogy melyiket fogom örökölni -, már a vicces dolgok felé vonzódtam.

Amit legjobban szeretek, az a szatíra - amit a Z’Zi laborral is csináltunk -, hogy önmagunkat is kigúnyoljuk, és kicsit kifordított módszerrel állunk a dolgok felé. Mindig látjuk a fonákját is a helyzetnek.

Fotó: Sztárportré

Vannak férfiak, akik egész életükben nagyon komoly ábrázattal járnak-kelnek, mert az a meggyőződésük, hogy csak így veszik őket komolyan. Vannak, akik pedig annyira hatékonyak tudnak lenni, hogy átviccelhetnek mindent. Megengedhetik maguknak, mert attól még komolyan vehetőek, attól még megbízhatóak.

Hogy mást ne mondjak, a nők például szeretik a vicces férfiakat. Úgy vannak vele, hogy ha valaki szórakoztató, akkor azzal szívesebben vannak. Persze alapvetően a megbízható, és egzisztenciával rendelkező férfiakat kedvelik, vagy választják ki, de az biztos, hogy társaságban mindenképpen a viccesebb, jópofa fazonokat szeretik - mondja Janicsák István.

Fotó: Sztárportré

Dopeman kevésbé vidáman éli meg az élet nagy eseményeit, de ez korántsem jelenti, hogy szomorkodna. "Úgy képzeltem el, ahogy otthon láttam - mondja a civilben Pityinger László nevet viselő rapper.

Ha úgy vesszük, az én családi életem is egy kudarc, mert nem tudtam együtt maradni a gyerekem anyjával, és a gyermek nem úgy fog felnőni, ahogy én azt terveztem. Úgy képzeltem el a családi életemet, ahogy otthon láttam…

Hiába volt hatalmas a szenvedély, vagy óriási a szerelem, olyan szinten másképp voltunk szocializálódva… Hiába akartam kivetíteni, amit elképzeltem, ha ő teljesen másképp képzelte el. El kell tudni engedni a dolgokat…

Az tud elégedett és vidám, vagy boldog életet élni, aki el tudja engedni a dolgokat. Ha nem ragaszkodom semmihez, akkor nyugodtan tudom élni az életet - zárta Dopeman.

Fotó: Sztárportré

Dolák-Saly Róbertről inkább jut eszünkbe a folytonos bolondozás, mint a mélyenszántó, már-már filozofikus gondolatok, így igen nagy meglepetés, hogy a Sztárportréban milyen komolyan veszi az életet és a létet.

"Soha nem szabad elfelejteni szerintem, hogy ez a lét mennyire átmeneti. A nagyon sok millió évhez képest, amit az ember nemléttel tölt el, tényleg egy villanás ez az egész. Igazságtalannak tartanám, ha a sok millió évet gondolnánk nagyon csúnya mumusnak, miközben fölmagasztalnánk ezt a pár pillanatot azzal, hogy na ez az igazi, és a többi negatív.

Érdekes paradoxon, de az élet része az is, hogy nem vagyunk. Átgondolandónak érzem, hogy milyen izgalmas és szép dolog, ha a világegyetemet úgy tekintjük, mint egy hatalmas nagy egységet, aminek részei vagyunk akkor is, amikor nem pont ebben a sorrendben vagyunk összerakva.

Itt gondolok arra, hogy külön van a cukor, külön a kakaópor, külön a tej, és amikor ezt egybe rakjuk, akkor kakaó lesz. Na igen, de előtte, meg utána az nem kakaó, de attól nem kell megijedni, mert mi részei maradunk a világnak. És ilyen értelemben ez azért egy picit megnyugtató - mondta Dolák-Saly Róbert.

Fotó: Sztárportré

Idősebb Müller Péterről, a főleg ezoterikus könyveiről elhíresült íróról zenész fia mesél: "Nagyon sokat köszönhetek neki - kezdte Müller Péter Sziámi - és nagyon sokat tanultam tőle. Ő engem örökbe fogadott, amikor 11-12 éves voltam. Onnantól kezdve egyre evidensebb, hogy ez egy sorsszerű találkozás. Nagyon szoros barátság, aminek része az is, hogy körülbelül egyformán gondolkodunk a világról.

Az édesanyám engem egyedül nevelt, és a papa beleszeretett. Udvarolni kezdett neki úgy, hogy a mama javára volt egy elég jelentős korkülönbség, és nem nagyon vette őt komolyan. Nagyon szép nő volt a mama - még most is az, pedig meg sem mondom, már mennyi felé jár.

Mindig megkérdezte tőlem, ha jött egy férfi, aki udvarolt, hogy én mit gondolok, akarnám-e, hogy ő legyen az apukám. Az igazság az, hogy nekem soha egyik sem tetszett, kivéve a Müller papát - akit azóta is ösztönösen úgy hívok, hogy az édesapám -, őrá mondtam azt, hogy igen.

56-ban a papa hót szerelmesen tudta, hogy mi egy veszélyeztetett környéken lakunk - az Üllői út környékén, ahol a legnagyobb volt a balhé, és a házunkra jobbról-balról egy-egy orosz tank nézett - elindult Zuglóból gyalog, két vekni kenyérrel a hóna alatt, mert azt gondolta, hogy mi biztos éhezünk.

Olyan szerencséje volt - az amúgy hihetetlen szerencsétlenségben -, hogy majdnem eljutott a házig a nagy lövöldözésben, de ott aztán lelőtték, az Üllői úthoz közel, a Tűzoltó utcában. Lelőtték, szó szerint, tehát egy orosz tankból kapott egy sorozatot, és klinikai halálba került, úgy élesztették újra. A mai napig olyan lábsérülése van, ami gondot okoz, nagyon megsínylette ezt a dolgot.

'56 végén bementünk hozzá a kórházba, és én tudtam ezt a történetet, azt gondoltam, hogy itt van a mi hősünk, és a mama keblére omlik, teljes lesz a család. Ehelyett a mama iszonyúan leteremtette, és mivel ő nem volt bele szerelmes, ebből nem lett rögtön házasság.

1962 körül - én akkor intézetben voltam, és pont a gyengélkedőn igyekeztem bliccelni -, bejött egy nővér, és mondta, hogy jó hír van, mert hazamehetek, férjhez megy az anyukám. Nagyon izgultam, hogy kihez, és amikor megtudtam, hogy ez a Müller papám, akkor nagyon örültem, mert én is így gondoltam.

Onnantól kezdve lett egy kicsit más az életem, mert a papa komolyan vette azt, hogy ő nevel engem, és ennek volt egy irodalmi nevelés része is. Ez messze túlmutat azon, ami egy szülő és gyermek viszony szokott lenni, ez egy nagy barátság - mesélte Müller Péter Sziámi.

Az interjúkat a Sztárportréban hallgathatják meg.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.