Öngyilkosság vagy baleset?

Lakása ablakából zuhant ki a fiatal férfimodell

Mindössze 22 éves volt, és épp a milánói divatbemutatóra készült Tom Nicon, amikor tragikus körülmények között életét vesztette. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy öngyilkos lett-e a modell, vagy véletlen baleset történt.

2010.06.22 14:00ma.hu

Egy nappal a Milánóban megrendezésre kerülő férfidivathét kezdete előtt, június 18-án tragikus hirtelenséggel életét vesztette a 22 éves Tom Nicon. A rendőrség egyelőre öngyilkosságként kezeli az esetet, amihez feltételezésük szerint egy zűrzavaros szerelmi viszony vezetett.

Rendőrségi források szerint a hatóságok kihallgatták a fiatal modell barátait, akik elmondták, hogy Tom a közelmúltban szakított a barátnőjével és emiatt meglehetősen nyomott volt a hangulata. Péntek reggel még részt vett a divatbemutatót megelőző ruhapróbán a Versace cégnél, mivel több ruhát át kellett alakítani.

A próbán vele volt Donatella Versace tervező, aki később elmondta: Tom nagyon szomorú volt és zárkózottnak tűnt a halála reggelén. Versace asszony hozzátette: nem tudja, hogy ezt figyelmeztetésnek kellett volna-e tekintenie, és mint nőnek és anyának, vajon meg kellett volna éreznie a készülő tragédiát?

Az ifjú sztár rendkívül kedvelt volt a divatvilágban, rendszeresen kérték fel modellként a leghíresebb márkák, mint a Burberry, a Louis Vuitton, a Versace vagy a Hugo Boss.

Az elsődleges rendőrségi információkkal ellentétben közeli barátai állítják, hogy Tom ha szomorú is volt a szakítás miatt, nem látszott rajta, hogy öngyilkosságra készül.

Idén egyébként Tom Nicon a harmadik olyan férfimodell, aki pályája csúcsán hirtelen vesztette életét: április 22-én egyszerre ketten lettek öngyilkosok, Ambrose Olsen 24 évesen felakasztotta magát, a 31 éves Lina Marulanda pedig Niconhoz hasonlóan szintén saját lakásából, a hatodik emeletről zuhant ki az utcára.

Kíváncsi vagy a modellek életére? Kattints!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.