A sztár útálat napjává tenné a Valentin-napot!

Ashton Kutcher a tavalyinál nagyon beégett!

Ashton Kutcher reméli, hogy az idén kellemesebben telik majd a Valentin nap, ugyanis a tavalyi enyhén szólva katasztrofálisan sikerült a színész számára. Ashton feleségével és annak volt férjével töltötte az ünnepet, ami nem lehetett éppen fesztelen. Talán csak az segített a helyzeten, hogy Bruce Willis új menyasszonya, Emma Heming is jelen volt.

Rajonganak egymásért: Demi Moore és Ashton Kutcher képgaléria

2010.02.05 13:30Napi Ász Online

Azért töltötték az év legromantikusabb napját édes négyesben, mert Ashton Kutcher nem tudott időben asztalt foglalni.

Így együtt kellett ülniük a pároknak egy bárpultnál. Így emlékszik az esetre Ashton:

Ashton minden nap imádja Demit

"Én voltam ott, Demi, Bruce és Emma, ami nem baj, hiszen barátok vagyunk, szoktunk néha közös programot csinálni. Az én dolgom volt asztalt foglalni. Már tizennegyedike volt, és körbetelefonáltam, de sajnos minden foglalt volt már, így mind a négyen a bárpultnál ültünk."

Azt is elmondja a színész, hogy nem rajong a Valentin napért.

"Utálom a Valentin napot, ki nem állhatom. Ha valakit szeretünk, azt minden nap szeretjük, nincs szükség külön ünnepre. Az év 364 napja szóljon a szeretetről, és február 14 legyen az utálat napja. Ilyenkor elmondhatnánk ellenségeinknek, mennyire ki nem állhatjuk őket."

Ashton kisiklatta Brittany Murphy életét?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.