A csúszás igazi oka súlyos betegség...?
Egy brit lap állítja: Michael Jackson bőrrákos
Mégsem kezdődik a tervezett időben a popkirály várva-várt turnéja - A The Sun című napilap tudni véli, hogy ennek oka egy műtét. Michael Jackson-nak értesüléseik szerint bőrrák miatt kell kés alá feküdnie!
Így festett Jacko fiatal korában - és ilyen lett
Londoni koncerttel térne vissza a világhírű énekes - A sztár This Is It című turnéja július 8-án vette volna kezdetét, ám máris 13-ára tolták el az indulást.
A The Sun című brit lap szerint az ötvenéves Michael Jackson-t meg kell operálni, ezért nem maradhatott a korábbi időpont.

Értsüléseik szerint Jacko bőrrák miatt szorul fájdalmas beavatkozásra, orráról és mellkasáról is el kell távolítani az elburjánzott sejteket.
Ezután az orvosok eldöntik majd, milyen további kezelésekre lesz szükség.
Az énekest a hét elején valóban látták egy Beverly Hills-i klinikára bemenni, később azonban mindenkinek azt mondta, hogy köszöni, jól van.
A koncertet szervező iroda illetékese tagadta, hogy Michael-t műteni kéne.
Randy Phillips, az AEG Live igazgatója szerint semmi köze a koncert csúszásához Jacko egészségi állapotának.
A show azonban nagyobb szabásúnak ígérkezik, mint eredetileg tervezték, ezért némi változtatásra lesz szükség - fogalmazott.
Egy biztos: rajongók ezrei várnak Michael visszatérő fellépésére immár nyolc hónapja.
Számukra valószínűleg nagy csalódás lesz, hogy a július 8-ra tervezett előadás csak 13-án lesz megtartva, az utána július 10-én, 12-én és 14-én következő show-kat pedig a jelek szerint csak jövő márciusban láthatják!
Kapcsolódó írások:
- Szexre kényszerítette apja Michael Jacksont!
- Képek - Újabb per! Michael Jackson bért sem fizetett?
- Képek - Michael Jackson újabb gyerekre hajt
- Képek - Michael Jackson hasonmását küldte maga helyett?!
- Michael Jackson ismét hosszabbított, dőlnek a rekordok!
- Borzasztó! - Michael Jackson magánkívül ténfergett az éjszakában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06