Melegjogi aktivista lett a színész
Képek - Sean Penn férfiakkal csókolózott!
A homoszexualitást filmen kétféleképp dolgozzák fel: vagy vígjátékok kacagtató elemévé válik, vagy társadalmi drámák alapproblémájává - A Milk főszerepében Sean Penn az első olyan melegjogi aktivista bőrébe bújt, akit képviselőnek választottak.
Sztárparádé a 81. Oscar-díj átadáson Los Angeles-ben! 
Kinyomtatom
Fórumozok róla
A homoszexualitást filmen kétféleképp dolgozzák fel: vagy vígjátékok kacagtató elemévé válik, vagy társadalmi drámák alapproblémájává.
Hogy ennek mi az oka, talán nem kell sokáig kutatni, hiszen a melegek a mai napig nem érezhetik úgy, hogy szexuális hovatartozásukat maximális toleranciával fogadják.
Erről Pedro Almodóvar is sokat tud mesélni, aki művészi igényű alkotásaiba gyakran beleszövi a transzszexuálisokat és a homoszexuálisokat, de ő maga is felvállalja, hogy a férfiakhoz vonzódik.
Akárcsak Gus Van Sant, aki – többek között – az Otthonom, Idaho-ban egészen szélsőséges körülmények közé helyezte a melegeket: szereplői hajléktalanok voltak és prostituáltak.
A rendező ezúttal magasztosabb témát dolgozhatott fel, az első nyíltan homoszexuális politikus, Harvey Milk (Sean Penn) diadalmenetét, mely végül tragédiába fulladt egy másik képviselő keze által.
Milk volt az első férfi, aki minden mást feláldozott annak érdekében, hogy egyenlő jogokat vívjon ki a melegeknek. De ő sem született önbizalomtól duzzadó, mindentudó embernek, aki azonnal tudatta környezetével, hogy esténként nem egy nő mellé bújik be az ágyba.
Milk is rejtegette szerelmeit, mint bármelyik meleg, aki túl nagy kockázatnak tartja a színvallást. Aztán egy dátum megváltoztatta Harvey gondolkodását.
Amikor 40 éves lett, születésnapi ajándékként felcsípett egy helyes, fiatal fiút a metróban, akivel megünnepelte a kerek évfordulót, és akinek később nagy szerepe volt abban, hogy Milk bejutott a politikai döntéshozó gépezetbe.
Negyven évesen Milk úgy érezte, eltelt négy évtized úgy az életéből, hogy semmit sem tett, amire büszke lehetne.
Ez a gondolat valószínűleg jobban nyomasztotta, mint bármi más, mert ettől kezdve sem a halálos fenyegetések, sem a magánélete összeomlása nem tudta eltántorítani attól, hogy letegye az első köveket az egyenlőség felé vezető úton.
Ma már nehéz eldönteni, hogy egy hollywoodi színész kockázatot vállal-e azzal, ha homoszexuális karaktert játszik.
A merészséget a szakma mindig értékeli. De hogy Madonna első férje, a főszerepet játszó Sean Penn – akitől nem mellesleg monoklikat is szerzett viharos házasságuk alatt az énekesnő – hiteles érzelmekkel férfiakat csókolgasson, nehéz elképzelni.
Penn nagyot vállalt, de tudta teljesíteni a feladatát. Az eredménye egy visszafogott karakter lett, aki körül azért nem pezseg túlzottan a levegő.
Ez különösen akkor szembetűnő, amikor megjelenik a vásznon a mexikói színész, Diego Luna (Anyádat is!, Dirty Dancing 2), aki a szeretője lesz a képviselőjelöltnek.
A szintén heteroszexuális Luna annyira átlényegült a szerepben, hogy minden egyes porcikájából a Penn utáni vágyakozás sugárzott.
Igaz, karaktere is harsányabb volt, kifejezetten nőies, aki gondoskodással vette körül Harvey Milket, de többet akart tőle, mint amit a politikai ambícióktól duzzadó Milk adni akart.
A film ugyan tartalmaz erotikus jeleneteket, mégsem lehet azt mondani, hogy ezek polgárpukkasztóak lennének. Gus Van Sant ízléses fényjátékkal és képbeállításokkal mutatta be a férfitestek egyesülését, illetve nem is mutatta, inkább csak sejtetett.
Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a jogokért vívott harcra, a képviselők között zajló alkudozásra és arra, milyen lényegtelennek látszó eszközök bevetése vihet sikerre még egy startvonal mögül induló versenyzőt is.
Milk négyszer próbálkozott képviselői poszt szerzésével, eközben egyetlen egyszer ingott meg önmagába vetett hite, de túl sok munka volt benne ahhoz, hogy ezt a történelmi jelentőségű törekvést csak úgy hagyja elveszni.
Ha lerajzolta egy névtelen homofób, hogyan fogja megölni, a hűtőszekrényre ragasztotta a papírt, hogy minden nap lássa és semlegesíteni tudja vele félelmét.
Milk minden egyes fenyegetés után kockázatot vállalt és számított rá, hogy repülhet a golyó a mellkasába, csak akkor nem volt óvatos, amikor igazán veszélyben forgott az élete.
Gus Van Sant filmje – az utolsó perceket leszámítva – mentes a heroikus pillanatok felnagyításától, amit egy ilyen témájú filmben nehéz elkerülni. De sajnos nem sikerült az egyensúlyt úgy eltalálni, hogy a történet ne csapjon át időnként vontatottságba.
A film hosszúsága miatt is veszített feszességéből, és a főszereplő rendszeresen visszatérő jelenete, amelyben diktafonon rögzíti emlékeit a „nagy csatáról”, teljesen felesleges, a sztori nélkülük is érthető lenne.
A Milk zavaró tényezői azonban nem olyan pöffeszkedők, hogy kihúzzuk a listánkról. Mert nemcsak az elnyomás elleni küzdelem az, amire érdemes felfigyelni.
Milk jellemfejlődésének nyomon követése hétköznapi problémákra is megoldást kínál, és nem kell kirekesztettnek lenni ahhoz, hogy tanulni tudjunk tőle.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter
ma.hu RSS csatornái
