Hullajó büntetés
Lindsay Lohan a hullaházban kötött ki! - Durva képek a sztárról
Semmi sem maradhat hosszú távon következmények nélkül - Lindsay Lohan ámokfutásai sem. A korábban csak cserfesnek mondott, ma már valósággal önpusztító színésznőt a patológiára vitték.
Lindsay botrányosan viselkedik, késekkel játszik!
Nem tudni, milyen hatást váltott ki Lindsay Lohan-ből, amikor megtudta: hullákkal kell eltöltenie az elkövetkező napokat! Az egyre minősíthetetlenebbül viselkedő ifjú sztár a Los Angeles-i rendőrségtől kapott "beutalót", hogy kissé körülnézzen abban a környezetben, ahová ő is rövidúton bekerülhet, ha így folytatja...
Los Angeles-ben nem ez az első eset azonban, hogy valakit így próbálnak jó útra terelni, bevett szokás a közlekedési kihágások elkövetőinek, részegen volán mögé ülőknek a "megleckéztetése". Természetesen nem kínzásképpen, hanem hogy az ittas vezető szembesüljön azzal, mit okozhat felelőtlenségével nemcsak magának, másoknak is. Lindsay-t kétszer négy óra várja a boncteremben, és további "szép" napok a sürgősségi illetve a rehabilitációs osztályon. Legfőbb bűne ezúttal, hogy többször is részegen vezetett, sőt mi több, drog hatása alatt.

Sajnos még az is lehet, hogy a megrázó élmények sem tartják majd vissza Miss Lohan-t a további "ámokfutástól" - bízva a saját szerencséjében. A mindössze 21 éves Lindsay szép karrier előtt állt, és színészi tehetségével most sem lenne semmi baj - az egyre nagyobb sikereket elért leányzónak azonban annyira fejébe szállt a dicsőség, hogy ahogy teltek a hónapok és évek, egyre többet engedett meg magának.
Balhé balhét követett, Lindsay egy házibulin még késsel is hadonászott, nyilvános lerészegedéseinek se szeri, se száma. Sokszor öntudatlan állapotban találtak rá a barátai - nemcsak az alkoholt, a drogfogyasztást is túlzásba vitte, és ha kábítószerhez akart jutni, nem volt senki, aki megállítsa. Legutóbbi testőre rémálomként számolt be a Lindsay mellett töltött időszakról, és elmondta: ő sem tudta visszatartani az ifjú sztárt felelőtlen, önpusztító tetteitől...Aminek persze, már sokadszorra, elvonókúra lett a vége. De Lindsay ott is megtalálta a módját, hogy droghoz jusson...Végül kiengedték. Hogy mennyi ideig marad kint, az kérdéses.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06