Egy klubban látták a két sztárt ölelkezni!

Sienna Miller Josh Hartnett-tel hancúrozott!

Nem sokáig búslakodott Sienna Miller, miután szakított nős kedvesével, Balthazar Gettyvel. A 26 éves színésznő néhány átzokogott éjszaka után úgy döntött, elég a kesergésből, és elszaladt bulizni.

Sienna Miller eddig egy nős pasi oldalán volt...de ennek vége! képgaléria

2008.11.12 17:00rtlbulvar.hu

Arra nem is számított, hogy régi kedves kollégájának, Josh Hartnettnek is éppen akkor és ott lesz kedve szórakozni, mint neki. Ezek után pedig törvényszerű, hogy személyükben a bulvársajtó máris egy új álompárt lát megszületőben. 

A sztárpár állítólag egész este együtt ivott, és hajnali négyig ropta a táncot az egyik legmenőbb szórakozóhelyen. Szemtanúk szerint többször összeakadt a tekintetük, hogy a kezeikről már ne is beszéljünk. 

Hajnali négykor pedig együtt távoztak a klubból, ami több, mint gyanús.

Egyelőre sem Miller, sem Hartnett szóvivője nem kommentálta a találgatásokat, az azonban tény, hogy a két színész már korábban is kiszemelte egymást: 2007 januárjában állítólag összejöttek egy futó kaland erejéig. 

Sienna néhány napja még úgy nyilatkozott, hogy nem vágyik új szerelemre, tökéletesen boldog szinglinként is.
 
Örülök, hogy végre saját magam vagyok. Az pedig különösen boldoggá tesz, hogy a sajtó végre nem szed darabokra a pasiügyeim miatt – mivel most nincsenek – nyilatkozta a színésznő nevetve. 

Öröme nem tartott sokáig, hiszen most, hogy Joshra vetett szemet, minden eddiginél nagyobb sajtótámadásra számíthat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.