Cukiságfaktor
Szurikáták és kúszósül született a miskolci állatkertben
Az országban jelenleg csak Miskolcon látható az észak-amerikai kúszósül, más néven urzon.
2016.04.13 21:02MTISzurikátakölykök és kúszósül született a miskolci állatkertben, az állatokat már a látogatók is megnézhetik - mondta Krajnyák Zoltán, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark zoopedagógusa szerdán az MTI-nek.
A két szurikátacsemete az első hetekben még az odú mélyén rejtőzött, mostanra azonban már kellően megerősödtek ahhoz, hogy az idejük nagy részét élőhelyük felfedezésével töltsék - fogalmazott a szakember.
Hozzátette, hogy a miskolci vadaspark szurikátacsapata hosszú éveken át gyarapodott, szinte minden hazai állatkertbe került "miskolci" kölyök. Az eredeti csapat tagjai azonban az idő múlásával kiöregedtek, az utolsó Miskolcon született nőstényhez a németországi Chemnitz város állatkertjéből 2014-ben érkezett egy fiatal hím. Az új pár beváltotta a hozzájuk fűzött reményt, így két kölyökkel gyarapodott a szurikátacsalád - tette hozzá Krajnyák Zoltán.
A Dél-Afrikában honos szurikáták utódai mintegy 11 hetes vemhesség után jönnek a világra, természetes élőhelyük a füves, bozótos, száraz félsivatag. Mivel itt számos veszély leselkedik rájuk, így a szurikátacsapat valamely tagja mindig jellegzetes, felegyenesedett testtartásban, őrszemként kémleli a környezetet.
A Miskolci Állatkert szurikátaháza az elmúlt hetekben megújult, amely így nemcsak az állatok számára vált komfortosabbá, hanem a látogatók számára is jobb betekintést enged a szurikáták életébe.
A kúszósülök is gyarapodtak, az észak-amerikai állatcsalád legújabb tagja húsvéthétfőn született a Miskolc Állatkertben. A szakember hangsúlyozta, hogy az országban jelenleg csak Miskolcon látható az észak-amerikai kúszósül, más néven urzon (Erethizon dorsatum), amely nem számít gyakori állatkerti állatnak: Európában a nyilvántartások szerint mindössze 25 állatkertben 65 egyede él. Ebből jelenleg négy látható Miskolcon, a felnőtt állatok Amerikából érkeztek Miskolcra.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06