Tarolt a John Adams-sorozat és a Mad Men
Képekben a sztárparádé: Átadták a jubileumi Emmy-díjakat
Tizenhárom díjat söpört be a John Adams életét feldolgozó sorozat - Ez rekord, hiszen 2004-ben tizenegy díjat vitte el az Angels in America. A Reklámőrültek első lett a legjobb drámai sorozat kategóriában.
2008.09.23 10:15MTI - ma.huRekord számú díjat kapott a John Adams életét bemutató, történelmi sorozat.
Ez vitte el a címszereplőnek, Paul Giamattinak járó legjobb színész díját is, továbbá az elnökfeleség, Abigail Adams szerepéért Laura Linney kapta a legjobb színésznőnek járó szobrot.

A Reklámőrültek (Mad Men), melyet most kezdtek vetíteni Magyarországon is, a legjobb drámai sorozat díjával együtt összesen hat Emmyt nyert.
Köztük a legjobb forgatókönyv és a legjobb főcímdizájn díját. Főszereplői a 60-as évek Amerikájában, a reklámiparban dolgozó fiatal szakemberek.
Mára egyébként annyira megnőtt a díjazott kategóriák száma, hogy két menetben adják át az elismeréseket.
Az első kör már lezajlott szeptember 13-án, akkor a kreatív kategóriák legjobbjait díjazzák - például a legjobb jelmez, vágás, főcímzene.
A többi díjat pedig második körben, azaz ezúttal vasárnap este adták át Los Angelesben, természetesen szép számú híresség képviseltette magát a gálán.
A díjazottak teljes névsorát itt olvashatja.
Kapcsolódó írások:
- Megint Oscar-közelbe kerülhet Winslet és DiCaprio
- Heath Ledger alakítása Oscar esélyes
- Megvannak az Emmy jelölések!
- Elhunyt az Ítélet Nürnbergben Oscar-díjas írója
- Gyász a filmvilágban! Elhunyt Az angol beteg Oscar-díjas rendezője
- Megmenekül? - Amy Winehouse-t dicsőítette a Grammy-gála - Képek!
- Őrjöngött a közönség Beyoncé és Tina Turner fellépése közben! - Képek a Grammy gáláról
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06