Rendhagyó egészségnap az iskolában
Képek - Katus Attila edzéstippeket adott, recepteket kapott
Az egészséges életre próbál minél több gyermeket rászoktatni Katus Attila, ennek jegyében látogatott el kedden délelőtt egy budapesti iskolába, ahol a közös torna után ízletes finomságokkal pótolták az elvesztett energiát.
Katus Attila egészségre neveli az ifjúságot
Az egészségtudatos iskolai rendezvényekre buzdító Sulirajongó elnevezésű program újabb állomásához érkezett kedden délelőtt, ezúttal az egyik budapesti általános iskolában került sor egy jókedvű, izgő-mozgó napra nem kisebb hírességgel, mint a hatszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok aerobikossal, Katus Attilával. A program, amelyet az egyik legnagyobb áruházlánc indított útjára január közepén, elsősorban a 6-14 éves korosztályt célozza meg, az ő és családjaik figyelmét irányítja az egészséges életmód kiemelkedő fontosságára, ezen belül is a helyes táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra.
Katus Attila örömmel csatlakozott a kampányhoz, ráadásul mint mondta, ebben az időszakban még jobban oda kell figyelni az egészségünkre, mert a hideg téli hónapokban nehezebben mozdulunk ki a jó meleg lakásból, jobban esik a számítógép vagy a tévé előtt eltölteni az időt, közben pedig jobban fogy a nassolnivaló is. A programhoz csatlakozó mintegy 800 iskola februárra épp ezért azt a feladatot kapta, hogy a diákok minél több társukat vegyék rá a helyes táplálkozásra.
A sportember azonban a finom salátamenü előtt azért jól át is mozgatta a gyereksereget, így az ebéd még jobban esett mindenkinek. A SuliMozdító elnevezésű, legfőképp a mozgást előtérbe helyező feladatokra márciusban kerül sor, ezeket ugyancsak az iskolák, a gyerekek és a szülők közös részvételével kell majd teljesíteni, a róluk készült videóklipek pedig szavazáson vesznek részt. A tét óriási: a legtöbb vásárlói szavazatot összegyűjtő iskolák között az áruházlánc összesen 10 millió forintnyi nyereményt oszt szét.