Sikertelen volt a felülvizsgálati kérelem
A Kúria döntött: Damu Rolandnak börtönben kell maradnia
Bízott a felmentő ítéletben, végül mégis minden maradt a régiben: Damu Rolandnak le kell töltenie a márciusban ellene kiszabott 4,5 év börtönbüntetést, további felülvizsgálatnak helye nincs.
2013.01.09 10:29ma.huTavaly márciusban enyhítés után 4,5 év börtönbüntetésre ítélték Damu Roland egykori sorozatszínészt, aki ellen volt barátnője emelt vádat nemi erőszak miatt és azért, mert állítása szerint Damu fogva tartotta őt a lakásában. A színész ügyvédje, Dr. Ruttner György néhány héttel később felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriára, ez volt az utolsó lehetősége ügyfelének a további enyhítésre, a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete ellen fellebbezni akkor már nem lehetett. Az újabb tárgyalásra az ítélet után 9 hónappal, kedden került sor.
Damu Roland kopaszon, szürke rabruhában és vezetőszárral a kezén jelent meg a Kúria épületében, ahol a bíráknak az eljárásjogi kifogások jogszerűségét kellett megvizsgálnia. Mint a bírói tanács elnöke, Kónya István az indoklásban kifejtette: "a Kúria a rendkívüli perorvoslat során, felülvizsgálati eljárásban nem ténybíróságként szerepel, és nem a megtörténtek eldöntése a feladata", vagyis a korábbi ítéletet illetően legfeljebb annak mértékét módosíthatták, illetve a tárgyalások során történt esetleges hibák befolyásolhatták volna a színész ellen hozott ítéletet.
A taláros testület azonban a védőügyvéd mintegy egy órás beszéde és a vádlott meghallgatása után, az iratokat megvizsgálva úgy találta, eljárási szabálysértés nem történt, a bűncselekmény minősítése törvényesen zajlott, ezért a másodfokú, jogerős ítéletet helybenhagyta. Ez Damu számára azt jelenti, hogy az eredeti ítélet szerint le kell töltenie a 4,5 év börtönbüntetést, amiből jelen pillanatban még 3 hónap híján még 3 év van hátra.
A színész az utolsó szó jogán ugyanazt mondta, mint a korábbi tárgyalás során mindvégig: nem követte el azt, amivel vádolják, és esélyt kért a bíróságtól arra, hogy újra szabad emberként élhessen, ne kelljen börtönben bűnhődnie nap mint nap olyasmiért, amit bevallása szerint nem követett el.
A Kúria ítéletét Dr. Ruttner György nem kívánta kommentálni.
Még több hír Damu Rolandról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06