Kis betegeken segítenek a VIVA sztárjai
Képek - Gyerekkórházba került Fluor, Iszak Eszter és Odett is
December 15-én és 16-án ismét sor kerül a zenetévé ismert jótékonysági élő műsorára, amellyel idén is konkrét céllal a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát szeretné támogatni, segítséget nyújtva abban, hogy a Klinika intenzív osztályának felújítása megvalósulhasson.
Gyermekkórházakat segítenek a VIVA sztárjai
A szeretet ünnepéhez közeledve, többéves hagyományát követve a VIVA is kiveszi a részét a jótékonyságból. Idén is egy egész hétvégét szánnak erre, ezúttal december 15-én és 16-án kerül sor a kétnapos jótékonysági akcióra, amelynek keretében a Tűzoltó utcai Gyermekkórháznak gyűjtenek.
Különlegesség lesz a csatorna maratoni, napi 7 órás adása alatt, hogy a rengeteg sztárvendégnek bizonyos összegek elérése esetén különböző izgalmas feladatokat is végre kell majd hajtania. A VIVA Teleton kezdeményezése mellé évről évre több híresség áll, akik adományuk mellett jelenlétükkel is próbálják felvidítani a kis betegeket.
Iszak Eszti, Odett, SP, Fluor Tomi és Majka együtt látogatták meg a kórházban fekvő gyermekeket, akik helyzetük ellenére, vidáman fogadták a meghatódott sztárokat. Ezekre az órákra maguk a gyerekek is el akarták felejteni, hogy betegek, a szemükben pedig őszinte öröm csillogott.
A csatorna új, saját gyártású reality-je, a Stáb a Tanyán forgatása óta jó barátságot ápoló Iszak Eszti és Odett megrázónak és egyben felemelőnek is tartotta a látogatást. „Ez már a harmadik alkalom, hogy részt veszek a VIVA Teletonban, de mindig megrázó kórházban lenni, különösen beteg gyerekek között. Ezek a kicsik annyi szeretet adnak nekünk, hogy még ők feledtetik el velünk, hogy hol vagyunk” – mondta Iszak Eszter.
Odett is hasonlóan szívmelengetőnek tartotta a gyerekek kitartását. „Nagyon jó ez a kezdeményezés, fontos, hogy minél jobb legyen a kicsiknek. Az önfeledtségből, ami árad belőlük, abból, hogy a helyzetük ellenére tervük van a jövőre, sokat tanulhat mindenki a kitartásról.”
Fluor Tomit egy saját készítésű rajzzal is meglepte a kórház egyik kis lakója. „Jó volt a gyerekekkel lenni, aranyosak és lelkesek voltak, még rajzot is kaptam egy mosolygós, izomsorvadásban szenvedő kislánytól” – mesélte Fluor. „A legfontosabb tanulsága a látogatásnak számomra az volt, hogy a boldog arcokon lehetett látni, milyen erőt képviselünk. Ezt át kell tudnunk adni a rászorulóknak.”
Az immáron 120 éves múltra visszatekintő Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekklinika, ismertebb nevén a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika méltán az ország egyik legismertebb gyermek gyógyintézménye, azonban a hazai egészségügy anyagi gondjaitól ez a klinika sem függetlenítheti magát.
A klinika egyebek között magyarországi gyermek tumor-leukémiai központ: itt kezelik hazánk nagyjából minden második daganatos gyerekét. E betegség gyógyításában az intézmény orvosi gárdája nemzetközi eredményekkel dicsekedhet: a terápia nyomán betegeik 70 százaléka gyógyultan távozik.
A Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány 1989-ben alakult; célja a Klinika rendszeres és folyamatos anyagi támogatása, a súlyos betegségben szenvedő gyermekek kórházi körülményeinek javítása. A VIVA Teleton élő műsorára december 15-16-án kerül sor, de az adakozó hívásokat már november 15-től várják egészen december 31-ig. Az emelt díjas hívásokból befolyt összeg mind a kórházhoz kerül.
VIVA Teleton élő adás december 15-én és 16-án a VIVA Televízió műsorán! Segíts Te is a Teleton-vonalon keresztül: 13600-36 Őrzők Alapítvány. A hívás díja 250 Ft
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06