Péccsel indul az őszi túraszezon
Képek - Weisz Fannival túrakommandózott a sztártévé
Belvárosi séta, pezsgőkóstolás, Lakatfal, tandemezés - csak néhány program, amelyben a Túrakommandónak az új őszi szezon első részében része volt pécsi kirándulásuk során.
Weisz Fannival együtt ment Pécsre a Túrakommandó
Magony Szilviék csapata ezúttal Pécsett barangolt, és nem is keveset. A belvárosi sétákon túl megkóstolták a helyi legjobb pezsgőket, kipróbálták a városnéző tandemkerékpárokat és még arra is jutott idejük, hogy sztárvendégük, Weisz Fanni szépségkirálynő javaslatára egy lakatot is elhelyezzenek a híres Lakatfalon.
Emellett persze a Túrakommandó kis csapata is készült egy kis mókával, hiszen Fannit egy kis sárkányhajókázásra invitálták, mégpedig Orfűn. Nos, a gond csupán annyi volt, hogy a sárkányhajók köztudottan több férőhelyesek, a legjobb, ha legalább egy 20 fős csapattal indulunk neki a túrának. A Túrakommandó sem esett kétségbe, Fanni vezetésével sikerült is beszervezni a helyi gyermekcsapatot, akik pont a tavon tartották heti edzésüket.
"Még sosem próbáltam ezt a sportot, és nagyon nagy élmény volt! Bár a mi kis négyesünk alig tudta felvenni a tempót a gyerekekkel – mondta nevetve Fanni.
"Korábban tartottam attól, hogy miképp tudunk majd Fannival kommunikálni, de a vele való találkozás pillanatában megszűnt minden félszem, ő ugyanis annyira közvetlen és mosolygós, hogy gyakorlatilag egymás grimaszait is jól megértettük, arról nem is beszélve, hogy kiválóan tud szájról olvasni. Örülök, hogy vele tölthettünk egy délutánt" – mondta Magony Szilvi.
A Túrakommandó első Pécsi adását megtekinthetik 2012. szeptember 28-án, szombaton 15.00 órától a Story4 csatornán. Weisz Fannival legközelebb az első Pécsi Pezsgő Borfesztivál keretében megrendezésre kerülő Esélyegyenlőségi napon találkozhatnak, szeptember 30-án vasárnap 14.00 órától a Pécsi Széchenyi téren.
A program során izgalmas, könnyed, játékos feladatok segítségével hozzák közelebb egymáshoz a halló és siket gyermekeket. A programra Mindenkit szeretettel várnak!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06