Zara Phillips szülei nyomdokába lépett
Igazolt olimpikon lett II. Erzsébet unokája: lovasként szerezhet érmet
A brit lovasválogatott kötelékében részt vesz az olimpián II. Erzsébet királynő lányunokája, a lósportban jeleskedő Zara Phillips.
2012.06.12 08:29MTIA 31 éves sportoló - Anna hercegnő lánya - sorozatban jól teljesített a felkészülési versenyeken, különösen Bramhamban ért el szép sikert - harmadik helyezést - High Kingdom nevű lovával, így kiérdemelte a helyet a válogatottban.
"Fantasztikus, hogy megadatik ez a lehetőség. Nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy nyeregbe üljek" - fogalmazott közleményében Zara Phillips, aki ezzel szülei nyomdokaiba lép. Anna hercegnő és első férje, Mark Phillips ugyanis egyaránt képviselte a brit színeket ötkarikás játékokon. Előbbi 1976-ban Montrealban versenyzett, utóbbi pedig tagja volt az 1972-ben Münchenben aranyérmes, 1988-ban Szöulban pedig ezüstérmes brit válogatottnak.
Zara Phillips, a brit trónöröklés rendjében 14. helyen álló királyi unoka 2006-ban világbajnok lett, a BBC közszolgálati csatorna az év sportemberévé is megválasztotta. Úgy volt, hogy Toytown nevű, kivételesnek tartott lovával indul a 2008-as pekingi olimpián, de az állat az utolsó pillanatban megsérült.
Erzsébet királynő unokáját kiváló lovasnak tartják, megítélések szerint gyors és jól bírja a nyomást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06