A Mennyei Palotára tart

Kína végre nőt küld az űrbe

Bizony, nem kizárt, hogy valóban női asztronautát küld Kína az űrbe a Sencsou-9 fedélzetén.

2012.03.12 19:19ma.hu

Túl van Kína az első, személyzettel ellátott dokkoló űrmisszójának elsőkörös legénység-válogatásán. A névsor bizony női asztronauta nevét is tartalmazza, adták hírül a kínai lapok. „A végleges, háromfős legénység pontos összetételéről később döntünk” - mondta Niu Hongguang, az ország helyettes főparancsnoka.

A Sencsou-9 legénysége a tavaly pályára állított Tienkung–1 űrmodulra fog dokkolni, várhatóan június és augusztus között. Ehhez már sorban is állnak a módosított CZ–2F Hosszú Menetelés rakéták.
 
Az első kínai kísérleti űrállomást – a Tienkung–1 (Tiangong) magyarul Mennyei Palotát jelent - 2011. szeptember 29-én állítottak pályára, ugyanis Kína hiába próbált közreműködni a Nemzetközi Űrállomás programjában; az Egyesült Államok nem akarta megosztani technológiáját Kínával, ezért az önállóan fogott az űrállomás-építésbe.

Ennek minden hátrányával, ugyanis a kisméretű űrállomás nem alkalmas az űrbéli tartózkodás folyamatos biztosítására: a dokkolást követő munka elvégzése után magára hagyják az égi szerkezetet. Kína 2015 előtt tervezi felbocsátani a Tiangong–2 és Tiangong–3 polgári űrállomásokat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.