Száraz, vénás, repedt kezek?
Tippek, hogy kezünk ne a nagyinkéra hasonlítson!
Nem túl kellemes élmény, ha azt látjuk: kezünk, annak ellenére, hogy még fiatalok vagyunk, egyre inkább a nagymamánkéra hasonlít. Tehetünk vele valamit?
2011.11.07 16:55ma.huA kezünk van a leginkább kitéve az időjárásnak és a nap káros hatásainak az arcunkon és a mellkasunkon kívül. Sokunknak nem jut azonban eszébe, hogy a kéz is védelemre szorulna. Ezért aztán igen korán megmutatkozhatnak a bőr csúnyulásának jelei.
A napnak való fokozott kitettség (a melanin-túltermelés miatt) foltokat és kiemelkedő vénákat okoz a kézen. Utóbbi részben a kollagén-károsodásnak köszönhető, mely miatt a bőr vékonyodik. A zsírvesztés is láthatóbbá teszi a vénákat.
A bőrt ragyogóbbá tevő kozmetikai termékek általában C-vitamint és úgynevezett kojic savat tartalmaznak - utóbbi enyhén világosítja a bőrt, halványítja a pigmentációt. Három hónapos használat után már láthatóan csökkenti a foltokat.
Érdemes minden reggel napvédő krémet kenni a kézre. Ha erősen napos az idő, minden három órában ismételjük meg a bőr bekenését, hogy az új foltok kialakulását megelőzzük.

A duzzadó ereket egyetlen krém sem fogja eltüntetni, de a hidratáló krémben levő fény-szóró részecskék hatására kevésbé lesz észrevehető.
A száraz kezek árulkodók!
Ha a kezünk száraz, sokkal észrevehetőbbek rajta a vonalak, hibák. Ezért is fontos a gyakori hidratálás. Fiatalosabbá válik tőle a bőr. A legtöbb testápoló nem kifejezetten kezekre való, ezért részesítsük előnyben a kézápoló krémeket.
A legjobbak azok a kézkrémek, melyek hyaluronsavat és glicerint tartalmaznak. Nedvességgel látják el a bőrt. Azok az összetevők is fontosak, amelyek a nedvességvesztést akadályozzák, így például a vazelin vagy a kakaóvaj.
A körömágyak védelmében a manikűrösök azt javasolják, ne vágjuk ki a körmök és a bőr közötti vékony bőrréteget, a kutikulát, mert védő szerepet tölt be, megakadályozza, hogy a bőrbe hatoljanak a gombák és a baktériumok.
Dörzsöljük a körömágyakba kutikula-krémet, hagyjuk beszívódni egy-két percig, majd óvatosan nyomkodjuk a helyükre a bőrkéket.
A kezet naponta többször is kenjünk be krémmel, különösen, ha sokszor mosunk napközben kezet - így biztos, hogy nem fog kiszáradni. További védelmet jelent a kéznek, ha bőrkesztyűt viselünk rajta a hideg időben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06