Otthonunk és testünk is szebb lesz!
Egészségvédő takarítás
Nemcsak otthonaink lesznek tisztábbak, de mentális egészségünk is javul egy-egy izzasztó házimunka elvégzésétől. Hetente csupán húsz percnyi kitartó testmozgás - legyen az akár takarítás vagy futás - jó hatással van a depresszió leküzdésére.
2010.06.18 13:22MTIMinél rendszeresebb és energikusabb ez a tevékenység annál nagyobb a hatása - állítják brit kutatók a The British Journal of Sport Medicine című szaklapban közölt tanulmányukban. Egy Skóciában végzett másik tanulmány, amelyet ugyanez a szaklap közöl, azt mutatta ki, hogy a középkorúak és idős emberek az intenzív mozgással késleltethetik az öregedési folyamatot.
A Londoni Egyetem (UCL) kutatói húszezer ember heti testmozgásáról és szellemi állapotáról készítettek felmérést. Minél aktívabb volt az illető, annál kevésbé panaszkodott stresszes vagy izgatott állapotra. Heti egyszeri sportolás 33 százalékkal, a házimunka és a séta 20 százalékkal csökkentette az ilyen állapot kockázatát. (A portörlést és a buszmegállóba való sétát nem vették figyelembe a felmérésnél.)
A testmozgást viszont legalább 20 percig kellett végezni szinte kifulladásig. A szakemberek egyik feltételezése szerint a kitartó, fárasztó mozgás csökkenti a depresszió bizonyos biológiai kockázati tényezőit, mint a glükózintolerancia (a cukorbetegség előszobája), a gyulladás vagy az érrendszeri problémák. A kutatók ugyanakkor elismerték, hogy nem tudták megfejteni e viszony természetét. Arra azonban rámutattak, hogy a mentális egészségi problémákkal küzdők valószínűleg kevesebb testmozgást végeznek.
"Sok tanulmány sugallja azt, hogy a testmozgás jótékony hatással van a mentális egészségre, most először voltunk azonban képesek arra, hogy megállapítsuk, milyen idejű és intenzitású legyen ez a mozgás" - idézte a BBC brit közszolgálati műsorszóró honlapja Mark Hamert, a UCL munkatársát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06