Rövid szenvedés után érte a halál
Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző
82 éves korában elhunyt Havasy Viktor zeneszerző, zongorista; a Micsoda nagyszerű dolog, a Szereted-e még?, a Kapitány, a Fekete vonat című slágerek szerzőjét szerdán rövid szenvedés után érte a halál.
2011.01.13 17:00MTIPályafutását a Honvéd Művészegyüttesben kezdte, majd az Operaház kórusában volt tenorista. Később önálló zenei útra lépett, előbb zongoristaként a Harsányi Együttesben muzsikált, később saját dalokat kezdett írni, ami meghozta számára a sikert.
Mintegy ötven éven keresztül alkotott, a táncdal- és nótaénekes szakma szinte összes jelentős előadójának írt dalokat.
Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Koós János előadásában ismertté vált Micsoda nagyszerű dolog, Kapitány, Jó volna hinni még a boldogságban, Mondjátok meg Máriának, Nem baj, ha múlnak az évek, a Szécsi Pál által előadott Szereted-e még és Két összeillő ember, a Poór Péter énekelte Fekete vonat vagy a Harsányi Gábortól hallott Rézmozsarat vegyenek.
Magyarországon kívül a szomszédos országokban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában is fellépett. Havasy Viktor munkásságát az Artisjus életműdíjjal jutalmazta, Balatonföldvár - második választott otthona - pedig díszpolgárrá avatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06