Ajándékba kapta a műveket
Milliárdokat érő Picasso-gyűjteménnyel állt elő egy villanyszerelő
A francia nyugdíjas azt mondja, riasztókat szerelt be a hetvenes években Pablo Picasso villáiba és akkor kapta ajándékba a műveket
2010.11.30 08:30MTI
Kétszázhetvenegy eddig ismeretlen Picasso alkotás került elő egy francia nyugdíjas villanyszerelő tulajdonából, aki állítólag még az 1970-es években dolgozott a művésznek.
A lenyűgöző örökség legalább 60 millió eurót, átszámítva 17 milliárd forint ér - mondta Jean-Jacques Neuer, a Picasso-hagyaték egyik kezelője. A Francia Riviérán élő egykori villanyszerelő és felesége még szeptemberben megmutatta az alkotások egy részét Picasso fiának, Claude-nak és más hagyatékkezelőknek is.
A Libération című francia napilap jelentése szerint a gyűjtemény valamennyi darabja 1900 és 1932 között, abban az időszakban készült, amikor a Barcelonából Franciaországba költözött fiatal festő nyomorúságos körülmények között élt.
A 271 előkerült mű között a legértékesebbnek azt a kilenc kubista kollázst tartják a szakértők, amelyek önmagukban 40 millió eurót (11,2 milliárd eurót) érnek. Különlegességnek számít egy a kék korszakból (1901-1904) származó akvarell is.
Ezenkívül a gyűjtemény részét képezi néhány gouache (művésztempera) technikával készült kép, amelyeket papírra festett Picasso, illetve olyan vászonra kézzel festett vázlatok, amelyek feltehetően 1920 nyarán készültek, valamint harminc litográfia és több mint kétszáz rajz.
Ez utóbbiak jelentős része portré Picasso első feleségéről, Olgáról, amelyek a festőnek az első világháború utáni boldog, klasszikusabb korszakában készültek, de a rajzok között található egy karikatúra egy fiatal kritikusról, André Salmonról, valamint kutyaviadalt, keresztre feszítést, szatírokat ábrázoló képek, és a festő munkái között ritkaságnak számító néhány tájkép is.

Az illetékesek megerősítették a művek eredetiségét. Az viszont egyelőre nem tisztázott, hogy a gyűjtemény miként került a villanyszerelő tulajdonába.
Egyébként ő maga fordult a hagyatékot kezelő Picasso-fiúhoz azzal, hogy hitelesítse a művek eredetiségét. A 71 éves férfi egy ismeretlen Picasso-művekkel teli bőrönddel állított be az elképedt családhoz és azt mesélte, hogy ő szerelte be a riasztóberendezéseket a "mester" tengerparti villáiban.
A műveket állítása szerint közvetlenül Picassótól illetve a festő halála után, feleségétől, Jacqueline-tól kapta ajándékba. Ezt a történetet azonban a hat örökös közül egyik sem tartja hihetőnek.
Szerintük elképzelhetetlen, hogy Picasso ekkora értékben adományozott volna a műveiből ugyanannak a személynek. Köztudott ugyanis, hogy a festő minden egyes művétől nehéz szívvel vált meg, és képes volt egyes képeit később visszavásárolni. Egyébként pedig az elajándékozott műveiről részletes nyilvántartást vezetett.
A Picasso-hagyaték kezelői ezért eljárást kezdeményeztek a férfi ellen, akit szeptemberben elő is állított a rendőrség, mert a feltételezések szerint jogtalanul jutott hozzá az alkotásokhoz. A család jelezte, hogy szeretné megszerezni a bőrönd teljes tartalmát.
A gyűjteményt október 5-én a hatóságok lefoglalták és a Libération tudomása szerint jelenleg a Párizs közeli Nanterre-ban, a kulturális vagyonkereskedelem elleni harc központi hivatalában őrzik a peres eljárás végéig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06