Interaktív laboratóriumokkal várja minket
Interaktív tudománymúzeum nyílt Varsóban
Közel százmillió eurós költséggel mindössze két év alatt épült fel a Varsót átszelő Visztula nyugati partján a Kopernikusz Tudományos Központ, amely többek között robotszínészekkel és interaktív laboratóriumokkal várja a látogatókat.
2010.11.16 07:00MTIA hét végén megnyílt, s már az első napokon több ezer embert vonzó 20 ezer négyzetméteres intézmény 454 kiállítási helyszínnek ad otthont.
A látogatók saját kezűleg hajthatnak végre fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket, színi előadásokat tekinthetnek meg, amelyeken emberszabású robotok alakítják a karaktereket.
Feltűnik a múzeumban Elektrobalt, Stanisław Lem lengyel sci-fi író egyik alakja által inspirált robotköltő is. A tervek szerint jövőre nyílhat meg egy napjaink legmodernebb technológiáját felvonultató planetárium.
A Kopernikusz Tudományos Központ létrehozását Varsó városa és az Európai Unió finanszírozta 93 millió euró (25,7 milliárd forint) összköltségben.
Mint Robert Firmhofer igazgató kiemelte, a központ "a legnagyobb és az első ilyen modern létesítmény Berlintől keletre".

Firmhofer elmondása szerint a múzeum ötletét a rendkívül népszerű varsói "tudománypiknik" adta.
A lengyel közszolgálati rádió által évente megrendezett esemény szerény kiállításként indult 1997-ben, amelyen tucatnyi intézmény képviseltette magát, és mintegy 3 ezer látogató jelent meg.
A piknik mára Európa legnagyobb szabadtéri tudománynépszerűsítő eseményévé nőtte ki magát több mint 100 ezres napi látogatottsággal és 20 ország kiállítóival.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06