1 év, 50000 kilométer, 600 féle bor

Így főznek a borászok

Őszy-Tóth Gábriel író-producer és felesége, Balla Ibolya 2009 nyarán arra az elhatározásra jutottak, hogy folytatják az Így főz... sorozatukat, és meglátogatják Magyarország történelmi borvidékeit.

2010.10.15 07:00ma.hu

Kóstolófesztivál 2010. október 29-30.
Symbol Budapest – 1036 Budapest, Bécsi út 56.

Az előző kötet még 2001-ben jelent meg „Így főz a Tisztelt Ház” címmel, és abban száz parlamenti képviselő mesélt a gasztronómiai élményeiről.

Ezúttal a lelkes házaspár több mint 130 borászatot járt be, mintegy hatszázféle bort kóstolt meg, s végül a könyvben 81 neves magyar borászt szólaltattak meg.

A legfőbb szempontjuk az volt, hogy olyan borászok-borászatok szerepeljenek a könyvben, akik tradícióként fogják fel a borászkodást, perspektívát látnak ebben a gyönyörű szakmában. A szerző legfőbb célja ezzel a könyvvel, hogy népszerűsítse a borfogyasztást, a magyar borászokat, és azt a gasztrokultúrát, ami Franciaországban és Olaszországban már régóta kitűnően működik.

Éppen ezért a könyvet is úgy szerkesztették, hogy minden borász két oldalt kapott: az egyiken egy izgalmas gasztronómiai beszélgetés olvasható, a másik oldalon a borász kedvenc étele nagyméretű színes fotóval illusztrálva, s hozzátéve az ajánlott bor palackfotója, valamint a recept.

A CD:

A könyvben található egy zenei CD, amelyen a Vivat Bacchus énekegyüttes bordalai hallhatóak, és 11. számként a Borászok Kórusa dala. A szerző felesége, Balla Ibolya - aki több évtizedig az Operaház szólókorrepetitora volt - nem kevesebbre vállalkozott, minthogy dalra fakasztja a magyar borászokat.

A kórus másik ötletgazdája Heimann Zoltán szekszárdi borász volt, akivel összefogva végül a Magyar Kultúra Házában megtörtént a hang-, illetve videofelvétel, ugyanis a dalból videoklip is született. A "Gyere várunk rád" című dal szövegét a Vivat Bacchus énekegyüttes vezetője, Szentgyörgyvári Péter írta, a dallamot pedig Balási Szabolcs komponálta meg, szólót énekel Dula Bence (Eger), Heimann Zoltán és Ágnes (Szekszárd), Bock József (Villány) és Áts Károly (Tokaj). Az Élménykatalógus: A könyvben található egy 112 oldalas Élménykatalógus, ami kivehető, s az országjáró borkedvelők kipipálhatják benne, hogy melyik borásznál jártak, eddig kit kerestek fel.

A katalógus segítségével bárki végigjárhatja azokat a borvidékeket, amelyeket a szerző is felkeresett, s végigélhetik azokat az élményeket is.

A Kóstolófesztivál:

A szerzőpáros arra gondolt, hogy azokat az ízeket, amelyeket útjaik során megkóstoltak, a nagyközönség számára is elérhetővé kellene tenni. Így született az ötlet, hogy a könyvet étlapként felhasználva megfőzetik a könyvben szereplő mind a 81 ételt, ami már önmagában is VILÁGSZÁM!

Elhatározták, hogy a kétnapos fesztiválon lehetőséget teremtenek arra, hogy az emberek összekóstolhassák a 81 borász kedvenc ételét az általuk ajánlott borral.

Addig keresték a helyszínt, míg rá nem találtak a Symbol Budapestre. A Symbol épületkomplexuma kiválóan alkalmasnak tűnt a rendezvény megvalósítására, s mivel a Symbol vezetése nyitott volt a rendezvényre, összefogtak a szerzőpárossal, hogy megszervezzék ezt az "Ilyen még nem volt" eseményt.

Külön kuriózum, hogy a Kóstolófesztiválon élőben is fellép a Borászok Kórusa, valamint számos zenei koncert is gazdagítja az eseményt. A fesztivál házigazdája pedig Rókusfalvy Pál, aki borászként a könyvben is szerepel.

Az Ínyenckrém verseny:

A szerzőpáros sokat gondolkodott azon, hogy mivel várják az érkező vendégeket, amíg a csévékbe kerülnek a finom falatok. Végül úgy döntöttek, hogy a borászok kreativitását bevonva ínyenckrém versenyt rendeznek, s a borászok a saját receptúrájuk által alkotott krémmel szállnak versenybe.

S mivel a szerző rátalált a házi margarin elkészítésének receptjére, úgy döntöttek, hogy ezt az alapot használják a krémek kikeveréséhez, hiszen a margarin visszafogott íze lehetőséget ad a változatos ízesítésre.

Mivel a borászok évente sok-sok borkóstolót tartanak, és sokszor nincsen lehetőségük arra, hogy komolyabb ételeket főzzenek, az ínyenckrém remek lehetőség a vendégek fogadására, hiszen gyorsan elkészíthető, és kiemeli a bor ízvilágát.

Kiváló ínyenckrém recepteket tartalmaz a könyv karácsonyi kiadása, az élménykatalógus és a Kóstoló Magazin is.

Ráadásul az ínyenckrémeket - a borászok receptjei alapján - odahaza is elkészíthetik az emberek, s hozzá a kedvenc borukat kortyolgathatják.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.