A Bin-Jip is bemutatkozik
Újbuda Jazzfesztivál az A38-on
Szeptember első hétvégéjén, két nap alatt négy formáció mutatkozik be a hajón. A három hazai és egy külföldi muzsikuscsoport feltehetőleg további elragadtatott híveket szerez majd a jazz műfajának.
2010.08.02 11:45ma.huAz első napon a honi fúvóséra egyik legkiválóbb művésze, a 2007-es Climbing With Mountains című lemezével nemzetközivé lett Tóth Viktor fúj néhány kört.
A játékában az érzékenységet és a dinamikát ötvöző fiatalember megfordult már a legnevesebb jazzfeszteken, úgy Európában, mint az óceán túlpartján. A ritmust az isztambuli származású, stockholmi konziban végzett Robert Ikiz hozza.
A nap másik húzóneve a megszállott hangzáskutató, Peter "Vastüdő" Brötzmann lesz, aki a pályán töltött uszkve harminc év alatt mit sem veszített gőzerejéből. Full Blast nevű bandájával a Nagy Bumm idején kicsattant kozmikus energiákat szabadítja majd ránk.
Másnap Harcsa Veronika új formációja, a Bin-Jip mutatkozik be. A triphopot, az elektrót és a nu jazzt keresztező, modern és kísérletező zenekarban az énekesnő mellett Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Andrew J. vállaltak szerepet.
A feszt negyedik fellépője, a jazzt népzenével, és szívszorító soullal kombináló, Kása Juli fémjelezte Babám zenekar lesz.
Újbuda Jazzfesztivál az A38-on Budapest
A38 Hajó
2010. szeptember 3-4., 21:00
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06