Tarolt Potter és az Alkonyat
Vámpírok és varázslók vitték a brit közönségdíjakat
Három díjat is nyert az Alkonyat-sorozat, kettőt pedig a Harry Potter a brit filmes közönségdíjak átadásán a londoni Royal Festival Hallban.
2010.05.27 11:47MTIA ceremónián Tom Cruise a "filmvászon ikonjaként" lett díjazott. A trófeát Gwyneth Paltrow nyújtotta át a közönségnek bókoló filmsztárnak. A felesége, Katie Holmes kíséretében megjelent Cruise a kulisszák mögött kijelentette, hogy még cseppet sem fáradt bele a filmezésbe, sőt, úgy érzi magát, "mint egy gyerek, amikor munkára kerül a sor" - idézte a bbc.co.uk csütörtökön.
A National Movie Awards díjait közönségszavazás útján ítélik oda.
A Harry Potter-csapat nevében Daniel Radcliffe és Emma Watson vették át a legjobb családi mozinak járó elismerést a Harry Potter és a félvér herceg című epizódért. A végéhez érkezett filmsorozat (már csak a két részre bontott befejezés van hátra) egyúttal különdíjban is részesült.
David Heyman, a sorozat producere J.K. Rowlingnak, a regényfolyam írójának mondott köszönetet a "Potter-család" nevében. "Nélküle nem lehetnénk itt" - hangsúlyozta. A rajongókat kissé elkedvetlenítette, hogy az Alkonyat-széria sztárja, Robert Pattison filmforgatás miatt nem lehetett jelen.
A díjazott videóüzenetben köszönte meg, hogy a közönség neki szánta a legjobb színész díját. A sorozat Újhold című epizódja lett a legjobb fantáziafilm, a következő részt, a Napfogyatkozást pedig az idei nyár legjobban várt produkciójának szavazták meg a brit mozirajongók.
Az időutazó felesége című sci-fi a legátütőbb film kategória győztese lett, Guy Ritchie pedig Sherlock Holmes című munkájáért a legjobb akciófilm és thriller díját vehette át a szerda esti gálán, amelynek James Nesbitt, a Cold Feet korábbi sztárja volt a házigazdája.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06