A tárlat Budapesten október 11-ig látható

Salgótarjánban indul a Capa-vándorkiállítás

Szeptember 10-én Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeumban indul az a vándorkiállítás, amelyen a XX. század egyik legnagyobb fotográfusa, a magyar származású Robert Capa munkái láthatóak; ezzel párhuzamosan a fővárosi Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) a Capa-tárlat október 11-ig látható.

2009.09.07 16:40MTI

A Magyar Nemzeti Múzeummal közösen szervezett salgótarjáni tárlattal országjáró körútra induló Capa-anyagot ebben a válogatásban még nem láthatta a közönség - mondta Szirácsik Éva, a Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója.

A 76 képet felvonultató tárlat - címe: (H)arcok - anyaga teljes egészében eltér a Lumúban megtekinthető több mint 200 darabos anyagtól. A kiállítás Capának az ismert és ismeretlen katonákról, a harctereken, a hátországban készített fotóira koncentrál.

A salgótarjáni múzeum igazgatója arról beszélt, hogy a november 15-ig látogatható kiállításon olyan képeket mutatnak be, amelyek emberközelivé teszik a háborút, végigkísérhető rajtuk, miként éltek a harcok idején az emberek. Robert Capa öt háborúban fotózott - köztük a spanyol polgárháborúban és a második világháborúban.

A Magyar Nemzeti Múzeum pénteken arról tájékoztatott, hogy a salgótarjáni tárlaton látható lesz Capa leghíresebb képe, A milicista halála, valamint egy-egy fotó Trockij-sorozatából és a normandiai partraszállásról is.

Tizenhárom olyan fotót is megtekinthet a közönség, amelyet hírességekről, ismert művészekről, barátairól készített Capa, köztük a holland királynőről, Ernest Hemingway íróról, Henri Matisse és Pablo Picasso festőről és szerelméről, Ingrid Bergman filmszínésznőről; utóbbiról a híres Hitchcock-film, a Forgószél forgatása közben.

Capa leghíresebb képe!

A tárlat megrendezéséhez közel négymillió forintos támogatást biztosított az Oktatási és Kulturális Minisztérium, így műtárgybarát környezetet tudnak kialakítani a kiállítóteremben. Ebből a pénzből oldják meg a fényvédelmet, az árnyékolástechnikát, a klimatizálást és a páravédelmet.

A vándorkiállítás Salgótarjánból még idén Paksra, majd később Békéscsabára, Szolnokra, Egerbe és Szombathelyre megy tovább. A Magyar Nemzeti Múzeum a kormány 300 millió forintos támogatásával fél évvel ezelőtt vásárolta meg a Capa-hagyatékot gondozó New York-i International Center of Photographytól (ICP) a több mint ezer darabos gyűjteményt, amelynek a gerincét 937 darab mesterkópia jelenti.

Ezekből július elejétől 206 darabot láthat a közönség a Ludwig Múzeumban, emellett 11 vintázs (papír pozitív) kópia, 5 portré, valamint korábban Magyarországra került Capa-fotóanyag és amerikai, brit, francia magazinokban megjelent képek tekinthetőek itt meg.

Hiller István kulturális miniszter a júliusi budapesti megnyitón azt mondta, 2011-től nyílhat állandó Capa-kiállítás Budapesten és több helyszín is szóba jöhet. A budapesti kiállítás október 11-ig látható a Ludwig Múzeumban.


Az ebből az anyagból készülő újabb Capa-kiállítás várhatóan Miskolcon, Sárospatakon, Debrecenben, Szegeden, Győrött, Székesfehérvárott, Dunaújvárosban és Pécsett lesz majd látható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.