Meghosszabbított nyitvatartással várja a látogatók
Messiások kiállítás a karneváli héten!
A Messiások kiállítás a nagy érdeklődés miatt a karneváli héten meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat.
2009.08.18 19:15ma.huA vártnál is nagyobb az érdeklődés a Messiások kiállítás iránt, hét végén valószínűleg a tízezredik látogatót köszöntik a Modemben.
A művészeti központ ezért meghosszabbított nyitva tartással várja a közönséget a karneváli hét során. A Messiások ezen a héten (keddtől) minden nap 10-től 20 óráig látogatható (a többi tárlat az eredeti nyitvatartási rend szerint).
A Messiások, avagy a nyugati ember és a megváltás gondolata című, év végéig látogatható kiállításon olyan alkotók művei szerepelnek, mint például Picasso, Chagall, Warhol, Dalí, Munch, Serrano, Munkácsy, Csontváry vagy Gulácsy. Először látható Magyarországon Georges Rouault Keresztrefeszítés című 1939-ben készült festménye.
Bemutatják Odilon Redon Krisztus a kereszten című, 1910 körüli olajképét, az angol Francis Bacon Triptichonját és Szervátiusz Tibor Dózsa György alakját ábrázoló négyméteres vörösréz szobrát is.
A grandiózus kiállításra ismert gyűjtők mellett 81 múzeum, például a párizsi Musée D'Orsay, a moszkvai Tretyakov Képtár, a finn, a cseh, a krakkói vagy a varsói nemzeti közgyűjtemények vagy a bécsi Belvedere mellett London és New York neves galériái küldték el alkotásaikat a Modem kiállítására.
Kapcsolódó írások:
- Nagyszabású női kiállítás nyílik a Pompidou Központban
- A budo szelleme - a szamurájok öröksége!
- Idén is lesz Friss kiállítás a Kogart Házban
- Közönségcsalogató napok Dürer és kortársai műveinek kiállításán
- Százhuszonhét művész szerepel az Akvarelltriennálén
- Az eddigi legnagyobb tárlat: Bauhaus kiállítás Berlinben
- Portréfotó kiállítás a Home Galériában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06