Megnyílt a kiállítás Egerben
Százhuszonhét művész szerepel az Akvarelltriennálén
Százhuszonhét művész mintegy háromszáz képe szerepel az Országos Akvarell Triennálén, amely augusztus 2-án nyílt meg Egerben, a Templom Galériában.
2009.08.03 17:40MTIAz alkotásokat kétszáz pályázó hétszáz műve közül választotta ki a képzőművészekből és művészettörténészekből álló zsűri.Veres Gábor, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet vezetője felidézte, hogy a két évente megrendezésre kerülő akvarellbiennálék hagyománya immár négy évtizedes Egerben, az első tárlatra 1968-ban került sor.
Első alkalommal rendeznek azonban triennálét, vagyis mostantól nem két-, hanem háromévente kerül sor a seregszemlére. Ennek az az oka, hogy ez idáig egy időben zajlott az egri rendezvény a miskolci Országos Sokszorosító Grafikai, valamint a salgótarjáni Országos Egyedi Rajz Biennáléval, így több művész, bár szeretett volna, nem tudott pályázni valamennyire.
Most összehangolták a három kiállítást, így mindegyikre háromévente, egymástól elcsúsztatva kerül sor. Habis László, a város polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy időről-időre hatalmas érdeklődés tapasztalható a művészek részéről az egri akvarellbiennálék, illetve most a triennálé iránt.
Ez talán nem csupán a művészi kihívásnak, hanem a város varázsának is köszönhető - vélekedett. Felidézte, hogy a város pályázat alapján, az Európai Unió segítségével egy új kulturális intézmény megvalósítását tervezi Agria Agóra elnevezéssel.
Reményét fejezte ki, hogy a következő triennálénak már az új épület adhat otthont.
A megnyitón Eger polgármesterének díját, egyben a triennálé fődíját Szily Géza vehette át. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium díját Ujházi Péter kapta. Miskolc polgármestere Krajcsovics Évát díjazta.
A Heves Megyei Közgyűlés elnökének díját Vízi Tihamérnek nyújtották át. A triennálé megrendezését támogató Omya Hungária Kft. pedig Mayer Berta alkotói munkáját ismerte el.
A triennálé anyaga szeptember 28-ig látható az egri Templom Galériában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06